Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
Gareth Bale a Leicester Cit legyőzését követően egyértelműen fogalmazott a jövőjét illetően: első az Európa-bajnokság, utána minden kiderül.
A 31 esztendős játékos mint mondta, pontosan tudja, miképpen folytatódik majd karrierje a londoni kölcsönszerződése lejártát követően, ugyanakkor minderről csak is az Európa-bajnokság után hajlandó beszélni.
“Az Eb után mindent elmondok. Pontosan tudok már mindent, ugyanakkor most nem akarok felesleges feszültséget sem kelteni. ha most bármit is mondanék, egészen biztos, hogy káosz keletkezne!” – Idézi Bale-t a Sky Sports, aki még megjegyezte, hogy ‘most csak is a walesi válogatottra gondol’, úgyhogy innentől köszöni szépen a karrierjére irányuló kérdéseket, ám azokra nem fog válaszolni.
Mint ismert, Gareth Bale 2022 június 30-áig érvényes szerződéssel bír a Real Madridnál, ám elnézve – főleg a José Mourinho menesztését követő – angliai teljesítményét (20 bajnoki 11 gól és 2 gólpassz), nehéz lenne elképzelni, hogy Madridban folytatja – Persze az ő esetében már láttunk jó pár fordulatot (…)
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…