Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Küzdelmes meccsen ikszelt Írországgal a magyar válogatott!

Az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését vívta meg a magyar válogatott Írország ellen. A találkozón Marco Rossi csapata dolgozott ki több helyzetet, de az írek kapusai több bravúrt is bemutatva megőrizték a 0-0-ás eredményt.

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Támadó felfogásban kezdte a mérkőzést Marco Rossi együttese, az első percekben többször is az írek térfelén tudtak labdát szerezni Kleinheislerék. Az első veszélyes helyzet viszont a vendégek előtt adódott, egy szabadrúgást követően a csapatkapitány Egan fejelhetett, Gulácsit a felsőléc mentette meg. Ezt követően mindkét csapat rendezte a védekezését, és egyik fél sem tudott fogást találni a másikon. A játékot inkább a magyar válogatott irányította, de a 40. percig kellett várni egy komoly helyzetig. Előbb Szalai Ádám fejesét védte nagy bravúrral az írek hálóőre, majd Kecskés bólintását mentették a védők a gólvonal elől.

A második játékrész első komoly lehetősége is Marco Rossi csapata előtt adódott, Szalai Ádám lőtte rá a labdát 16 méterről, de Kelleher a helyén volt. A 68. percben a csereként beálló Bogdán Ádámot is letesztelték, aki Idah távoli kísérletét védte. A 82. minutumban egy formás akció végén Szalai Ádám fejesét piszkálta ki a léc alól Kelleher, majd a szöglet után Szalai Attila lőtt kapura, de az ír kapus ezt is védeni tudta. A 86. percben Szalai Ádám 20 méterről leadott lövése kerülte el kevéssel az írek kapuját. Összességében többet tett a győzelemért a magyar válogatott, de az írek hálóőrei nagy napot fogtak ki, így maradt a döntetlen. Ez azt jelenti, hogy Marco Rossi irányításával sorozatban 11 veretlen mérkőzést tudhat maga mögött a magyar válogatott, amely legközelebb már az Európa-bajnokságon fog pályára lépni.

Magyarország – Írország 0-0 (0-0)
Helyszín:
Szusza Ferenc Stadion Vezette: D. Stefanski
Gólszerzők: –ill.-
Sárga lapok: Szalai A. (72.) ill.
Kiállítás: – ill. –

Magyarország: Gulácsi (Bogdán 63.) – Szalai A., Orbán, Kecskés – Fiola (Hahn 79.), Schäfer, Nagy, Kleinheisler (Nego 63.), Bolla (Lovrencsics 46.) – Varga R. (Varga K. 46.), Szalai Á. (Schön 88.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Írország: Bazunu (Kelleher 46.) – Doherty, O’Shea, Egan, McClean (Manning 85.) – Cullen, Hourihane (Molumby 56.), Knight (Ogbene 89.), Parrott (Horgan 56.), Duffy – Idah (Collins 89.) Szövetségi kapitány: Stephen Kenny