Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: bemutatjuk a D-csoportot!

Június 11-én indul az egyik legnagyobb kontinenstorna, az Európa-bajnokság. Cikksorozatunkban most bemutatjuk a csoportokat, amelyben megismerhetjük a nemzeti válogatottak kereteit, játékosait és minden egyéb fontos információt. Negyedik cikkünkben a D-csoporttal folytatjuk, amelyben Anglia, Horvátország, Csehország és Skócia kapott helyet. 

1. Anglia

(Photo by Eddie Keogh – The FA/The FA via Getty Images)

Összefoglaló: 

Anglia és a szövetségi kapitány, Gareth Southgate számára az lesz a legfontosabb, hogy megtalálják az egyensúlyt a csapatban. Rengeteg fiatal tehetség áll a rendelkezésére, különösen a támadósorban, ráadásul már évek óta, ám a Harry Maguire felépülését körülvevő aggodalmak feltárták a csapat mélységének hiányát a védelemben.

A selejtezőben 7 győzelemmel zártak az első helyen, és egy vereséget is elszenvedtek Csehország ellen, akikkel most a tornán is összecsapnak majd. Gólszerzésben azonban nagyon erősek, köszönhetően főleg Harry Kane góljainak, aki 12-t vállalt magára a 37-ből, mindemellett pedig csak 6-ot kaptak.

Anglia már nagyon régóta vágyik arra, hogy a magasba emelje az Európa-bajnoki trófeáját, mivel ezt még nem sikerült megszerezniük. Legjobb helyezésük két 3. hely 1968-ból és 1996-ból. 1988 óta mindig kijutottak a tornára egy 2008-as fiaskón kívül, amikor ez nem jött össze a válogatottnak.

Szövetségi kapitány:

Gareth Southgate – Az angol szakember már ötödik éve irányítja a “Három oroszlánt”, és minden sorozatban az az elvárás felé, hogy hátha most egy lépéssel jobb lesz a válogatott, különösen, hogy a legutóbbi, 2018-as világbajnokságon a negyedik helyet szerezték meg. Southgate edzői kvalitásai mellett azonban kiemelkedik a szónoki tehetsége, így példakép a játékosok számára, és jelenleg mindenki egyetért abban, hogy nincs nála alkalmasabb ember az angol nemzeti csapat élére, de még mindig nem mutatta meg, hogy rendelkezik-e azokkal a taktikai képességekkel, hogy változást tudjon elérni az top ellenfelekkel szemben.

Keret:

Az angolok, mint most már annyi éve mindig, rengeteg tehetséges játékost tudnak felvonultatni a keretükben, azonban csak nem akar összejönni soha az a vágyott trófea a nemzetközi tornákon. Most sincs ez másképp, tele ereje teljében lévő és jó képességű fiatalokkal a keret, mint Jude Bellingham (Borussia Dortmund), Phil Foden (Manchester City), Jadon Sancho (Borussia Dortmund) vagy Marcus Rashford (Manchester United), akiket olyan tapasztalt játékosok irányíthatnak, mint a selejtező gólkirálya, Harry Kane (Tottenham) vagy Jordan Henderson (Liverpool).

Hatalmas érvágás Angliának, hogy az Ausztria elleni felkészülési mérkőzésen megsérült Trent Alexander-Arnold, aki így kénytelen kihagyni a tornát. Helyére a Brighton 23 esztendős tehetsége, Ben White került. Kimaradt még az Everton-hátvéd Ben Godfrey egy korábbi lágyéksérülés miatt, a szereplést már korábban lemondó MU-szélső, Mason Greenwood, csapattársa, a West Hamben kölcsönben futballozó Jesse Lingard, a Sheffield United kapusa, Aaron Ramsdale, a Southampton középpályása, James Ward-Prowse és az Aston Villa támadója, Ollie Watkins is.

A 26 fős szűk keret: 

Kapusok: Dean Henderson (Manchester United), Sam Johnstone (West Bromwich Albion), Jordan Pickford (Everton)
Védők: Ben White (Brighton), Ben Chilwell (Chelsea), Conor Coady (Wolverhampton Wanderers), Reece James (Chelsea), Harry Maguire (Manchester United), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Atlético Madrid), Kyle Walker (Manchester City)
Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund), Jordan Henderson (Liverpool), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United)
Támadók: Dominic Calvert-Lewin (Everton), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Aston Villa), Harry Kane (Tottenham Hotspur), Marcus Rashford (Manchester United), Bukayo Saka (Arsenal), Jadon Sancho (Borussia Dortmund), Raheem Sterling (Manchester City)

Érdemes lesz rá figyelni…

Harry Kane – Miután a világbajnokságon megszerezte a legtöbb gólt szerző játékosnak járó Aranycipőt, Harry Kane lesz az egyik olyan támadó a kontinenstornán, akit árgus szemekkel fognak figyelni. Egyénileg ismét jó szezont zárt a Tottenhammel, és az Eb-selejtezők során is jól szerepelt, hiszen 12 találatával gólkirály is lett.

Csoportmérkőzések: 

Június 13., vasárnap (14:00): Anglia-Horvátország (London)
Június 18., vasárnap (20:00): Anglia-Skócia (London)
Június 22., kedd (20:00): Anglia-Csehország (London)

Érdekességek, információk:

Eb-szereplések: 10 (1968, 1980, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004, 2012, 2016, 2020)
A legjobb eredmény: bronzérem, 1968, 1996
Selejtezős mérleg: 8 mérkőzés, 7 győzelem, 1 vereség, 37-6-os gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Harry Kane (12)
A keret legértékesebb játékosa: Harry Kane: 120 millió euró
FIFA-világranglista: 4. hely

2. Horvátország

(Photo by Jurij Kodrun/Getty Images)

Összefoglaló: 

A 2018-as világbajnokság ezüstérmese felemás selejtezőt zárt a Wales, Szlovákia és Magyarország fémjelezte igen nehéz csoportban, de még így is sikerült az első helyen végeznie. A megszerzett 17 pontjuk azonban a legkevesebb volt az első helyezettek mezőnyében. Nagyobb aggodalomra ad okot viszont, hogy idegenben csak egyetlen mérkőzést tudtak megnyerni, és a horvátok voltak az egyedüliek, akik pontot vesztettek Azerbajdzsánnal szemben.

A világbajnoki menetelés óta inkább csak romlott Horvátország teljesítménye, de még így is veszélyes ellenfél lesz. A csoportból papírforma szerint tovább kellene jutniuk, viszont ha a selejtezőben mutatott hibák itt is előjönnek, könnyen bajba kerülhetnek.

Horvátország 2004 óta folyamatosan kijutott az Európa-bajnokságra, a legjobb helyezésük azonban csak egy negyeddöntő volt 2008-ban.

Szövetségi kapitány:

Zlatko Dalic – Az 54 éves szakember a Közel-Keletet hagyta ott, hogy 2017-ben átvegye a horvát válogatott irányítását. Horvátország akkoriban épp szenvedett a világbajnoki selejtezőkben, de a segítségével végül kijutottak Oroszországba, és egészen a döntőig jutottak, ahol azonban kikaptak Franciaországtól. Mostanra azonban úgy néz ki, hogy fogy az irányába mutatott bizalom, mivel tavaly október óta nyolc mérkőzésből csak kettőt tudott megnyerni, ami messze nem ideális felkészülés egy nemzetközi tornára.

Keret:

Természetesen ott van a keretben a Real Madrid középpályása, Luka Modric, aki 35 évesen is klasszis formában játszik. A keret legértékesebb játékosa a friss BL-győztes Mateo Kovacic (Chelsea), aki nagyon jól megérti magát a pályán Modriccsal. A nagy “öregek” közül helyet kapott még Dejan Lovren (Zenit), Domagoj Vida (Besiktas), Milan Badelj (Genoa) és Ivan Perisic (Inter) is.

Nem lesz ott azonban a tornán a Stuttgart balhátvédje, Borna Sosa, akire ugyan a horvátok számítottak volna, ő azonban úgy döntött, a németeket választja. Miután törölte a korosztályos horvát mezben készül fotóit, és mindent eltűntetett, ami Horvátországhoz kapcsolta, a FIFA jelezte, nem engedélyezheti a nemzetváltást. Dalic és a szövetség nagyon megharagudott rá, így nem kap esélyt náluk.

A 26 fős szűk keret: 

Kapusok: Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Lovre Kalinic (Hajduk Split), Simon Sluga (Luton)
Védők: Sime Vrsaljko (Atlético Madrid), Domagoj Vida (Besiktas), Josip Juranovic (Legia Warszawa), Dejan Lovren (Zenit), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille), Borna Barisic (Rangers FC), Mile Skoric (NK Osijek), Josko Gvardiol (Dinamo Zagreb), Domagoj Bradaric (Lille OSC)
Középpályások: Luka Modric (Real Madrid), Marcelo Brozovic (Internazionale), Milan Badelj (Genoa), Mateo Kovacic (Chelsea), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva), Mario Pasalic (Atalanta), Luka Ivanusec (Dinamo Zagreb)
Támadók: Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb), Ivan Perisic (Inter), Andrej Kramaric (Hoffenheim), Josip Brekalo (VfL Wolfsburg), Ante Rebic (AC Milan), Mislav Orsic (Dinamo Zagreb), Ante Budimir (Osasuna)

Érdemes lesz rá figyelni…

Luka Modric – A Real Madrid középpályása már 35 éves, és elméletben már túl van a karrierje csúcsán, de a 2018-as Aranylabda-győztes még ma is elképesztő formában futballozik. Még mindig nagyon gyors, ha passzokról van szó, és továbbra is tökéletesen átlátja a játékot.  Mellette Nikola Vlasicra lehet odafigyelni, de még mindig Modric a válogatott talizmánja.

Csoportmérkőzések: 

Június 13., vasárnap (14:00): Anglia-Horvátország (London)
Június 18., vasárnap (17:00): Horvátország-Csehország (Glasgow)
Június 22., vasárnap (20:00): Horvátország-Skócia (Glasgow)

Érdekességek, információk:

Eb-szereplések: 5 (1996, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020)
A legjobb eredmény: negyeddöntő, 2008, 1996
Selejtezős mérleg: 8 mérkőzés, 5 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség, 17-7-es gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Bruno Petkovic (4.)
A keret legértékesebb játékosa: Mateo Kovacic: 45 millió euró
FIFA-világranglista: 14. hely

3. Csehország

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

Összefoglaló: 

1996-ban, az angliai rendezésű Európa-bajnokságon Karel Poborský hatalmas gólt lőtt a portugáloknak a negyeddöntőben, majd egészen a döntőig meneteltek, ahol viszont kikaptak Németországtól. Vajon képesek lesznek 2021-ben is ilyen teljesítményre? Az már biztos, hogy a csehek visszatérnek Poborský csodagóljának színterére, a Wembley-be, ez pedig lehet szerencsét fog nekik hozni.

Csehország jelenlegi kerete bár nem olyan tehetséges, mint a 96-os aranygeneráció, de az biztos, hogy most is veszélyes ellenfél lesz a D-csoport többi csapata számára. Az Eb-selejtezőben is Anglia ellen játszottak, és a második helyen végeztek mögöttük a csoportban 6 ponttal lemaradva úgy, hogy egyszer sikerült is legyőzniük őket.

Legjobb Eb-szereplésük a 96-os ezüstérem volt, azóta pedig minden egyes kontinenstornára tudták kvalifikálni magukat. A legutóbbi, 2016-os Európa-bajnokságon már a csoportkörben búcsúztak egyetlen begyűjtött ponttal.

Szövetségi kapitány:

Jaroslav Silhavy – Az 59 éves Silhavy 2012-ben még a cseh Slovan Liberec csapatát juttatta be a Bajnokok Ligájába, a nemzeti csapat irányítását pedig 2018-ban vette át. Vezetésével nem csak az Európa-bajnokságra jutottak ki, de a Nemzetek Ligájában is felkerültek az A-ligába, ami azt is jelenti, hogy jól alakította ki a csapatát, ez pedig nagyon jól fog jönni a tornán.

Keret:

A 26 fős szűk keret:

A Premier League-ből két játékos került be a keretbe, a West Ham labdarúgói, Valdimir Coufal és Tomas Soucek. A Bundesligából már többen vannak a csapatban, Jiri Pavelnka, a Werder Bremen kapusa, Pavel Kaderabek (Hoffeheim), Vladimir Darida (Hertha BSC), és Patrik Schick (Bayer Leverkusen). A hazai bajnokságot tíz játékos képviseli majd a tornán.

Nem került be viszont a korábbi csapatkapitány, Borek Dockal, illetve a Sparta Praha védője, Ondrej Kudela, akit a Glasgow Rangers elleni Európa-liga mérkőzésen elkövetett tettéért tiltották el, amikor is száját eltakarva szidalmazta színes bőrű riválisát. Helyére a Brescia játékosa, Alex Mateju meghívót.

Kapusok: Tomas Vaclik (Sevilla), Jiri Pavlenka (Werder Bremen), Ales Mandous (Olomouc)
Védők: Jan Boril (Slavia Praha), Jakub Brabec (Viktoria Plzen), Vladimir Coufal (West Ham United), Ondrej Celustka (Sparta Praha), Pavel Kaderabek (Hoffenheim), Tomas Kalas (Bristol City), Ales Mateju (Brescia), David Zima (Slavia Praha)
Középpályások: Antonin Barak (Hellas Verona), Vladimir Darida (Hertha BSC), Adam Hlozek (Sparta Praha), Tomas Holes (Slavia Praha), Jakub Jankto (Sampdoria), Alex Kral (Szpartak Moszkva), Lukas Masopust (Slavia Praha), Jakub Pesek (Slovan Liberec), Tomas Soucek (West Ham United), Petr Sevcik (Slavia Praha), Michal Sadilek (PSV Eindhoven)
Támadók: Michael Krmencik (Club Brugge), Tomas Pekhart (Legia Warszawa), Patrik Schick (Bayer Leverkusen), Matej Vydra (Burnley)

Érdemes lesz rá figyelni…

Tomas Soucek – A West Ham játékosát jelölték idén a Premier League év játékosának is, és bár végül nem ő hódította el a díjat, így is ő lesz a csehek legveszélyesebb játékosa. Nem elég, hogy a londoni klubban már megmutatta, hogy milyen jó képességei vannak a védekezésben, a szögletekben és a szabadrúgásokban is, de a válogatottjának is rengeteget segített abban, ráadásul gólokkal, hogy kijussanak az Európa-bajnokságra.

Csoportmérkőzések: 

Június 14., hétfő (14:00): Skócia-Csehország (Glasgow)
Június 18., vasárnap (17:00): Horvátország-Csehország (Glasgow)
Június 18., kedd (20:00): Csehország-Anglia (London)

Érdekességek, információk:

Eb-szereplések: 10 (1960, 1976, 1980 Csehszlovákiaként, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020 Csehországként)
A legjobb eredmény: aranyérem, 1976 Csehszlovákiaként, elődöntő, 2004 Csehországként
Selejtezős mérleg: 8 mérkőzés, 5 győzelem, 3 vereség, 13-11-es gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Patrick Schick (4)
A keret legértékesebb játékosa: Tomas Soucek: 40 millió euró
FIFA-világranglista: 40. hely

4. Skócia

(Photo by Broer van den Boom/BSR Agency/Getty Images)

Összefoglaló:

Skócia eddig csak az 1992-es és 1996-os Európa-bajnokságra jutott ki, de egyikben sem volt szerencsés, mivel már a csoportkörben búcsúzniuk kellett tornáktól. A szerencse talán most visszatér az oldalukra, ahogy az történt az idei kijutásuk alkalmával is. Miután a harmadik helyet szerezték meg a csoportjukban, a pótselejtezőkön kaptak újabb lehetőséget a kijutásra, ott pedig mindkét mérkőzésen, Izrael és Szerbia ellen is egy tíz büntetős tizenegyespárbaj után kerültek közelebb az Eb-álmukhoz.

A skótoknak ez lesz a harmadik Európa-bajnokságuk, de az 1998-as vb óta egyetlen nagy nemzetközi tornán sem tudtak részt venni. Skócia most sem lesz a torna nagy esélyese, de jó játékkal a csoport harmadik helye akár meglehet, mivel közel azonos erőt képviselnek a csehekkel.

Szövetségi kapitány:

Steve Clarke: Az 57 éves skót szakember csak 2019-ben vett át a nemzeti csapat irányítását, előtte Alex McLeish ült a kispadon. Közel 20 évig szinte csak segédedző volt olyan kluboknál, mint a Liverpool, a Chelsea vagy az Aston Villa, amíg 2017-ben meg nem kapta első hivatalos edzői munkáját a skót Kilmarnock csapatánál. Clarke mérlege a válogatottban eddig 22 mérkőzés, ebből 10 győzelem, 6 döntetlen és 6 vereség.

Keret:

A skótok keretébe 10 Premier League-ben szereplő játékos fért be, igaz, a Sheffield United középpályása, John Flack a következő szezont már a Championshipben kezdi meg. A skóciai csapatokat 12 labdarúgó képviseli, míg az egyetlen, nem Nagy-Britanniában játszó labdarúgó a csapatban Jack Hendry, aki a Celtic kölcsönjátékosaként a belga KV Oostendében töltötte a legutóbbi idényt. Legerősebb játékosaik közé tartozik a liverpooli jobbhátvéd, Andy Robertson, de meg kell említeni a Manchester Unitedből Scott McTominay-t is, aki ebben a szezonban alapember volt a Vörös Ördögöknél. Újoncok is vannak a keretben a 19 éves Billy Gilmour és Nathan Patterson, valamint a 21 esztendős David Turnbull személyében.

A 26 fős szűk keret: 

Kapusok: Craig Gordon (Heart of Midlothian), David Marshall (Derby County), Jon McLaughlin (Glasgow Rangers
Védők: Liam Cooper (Leeds United), Declan Gallagher (Motherwell), Grant Hanley (Norwich City), Jack Hendry (KV Oostende), Scott McKenna (Aberdeen), Stephen O’Donnell (Motherwell), Nathan Patterson (Glasgow Rangers), Andy Robertson (Liverpool FC), Kieran Tierney (Arsenal), Greg Taylor (Celtic Glasgow)
Középpályások: Stuart Armstrong (Southampton), Billy Gilmour (Chelsea), John Fleck (Sheffield United), Callum McGregor (Celtic Glasgow), Scott McTominay (Manchester United), John McGinn (Aston Villa), David Turnbull (Celtic Glasgow)
Támadók: Ché Adams (Southampton), Ryan Christie (Celtic Glasgow), Lyndon Dykes (Queens Park Rangers), James Forrest (Celtic Glasgow), Ryan Fraser (Newcastle United), Kevin Nisbet (Hibernian)

Érdemes lesz rá figyelni…

John McGinn – A skót válogatott hosszú ideje most tudja felmutatni a legerősebb keretét, mivel több Premier League-játékos alkotja a csapat magját. Közülük mindenképpen érdemes kiemelni az Aston Villa labdarúgóját, John McGinnt, aki nem csak egy box-to-box középpályás, de különösen jól alakít ki helyzeteket és ad kulcspasszokat társainak, de a gólokból is kiveszi a részét. Mi sem bizonyítja ez jobban, hogy a selejtezőben 7 találatot jegyzett 8 mérkőzésen és 2 gólpasszt is kiosztott. Ha nem lesz szégyenlős, és elmeri vállalni a lövéseket, akár pontokat is szerezhet a csapatának a csoportkörben.

Csoportmérkőzések: 

Június 14., hétfő (14:00): Skócia-Csehország (Glasgow)
Június 18., hétfő (20:00): Anglia-Skócia (London)
Június 22, hétfő (20:00): Horvátország-Skócia (Glasgow)

Érdekességek, információk:

Eb-szereplések: 3 (1992, 1996, 2020)
A legjobb eredmény: 1992, 3. hely a csoportban
Selejtezős mérleg: 10 mérkőzés, 5 győzelem, 5 vereség, 16-19-es gólkülönbség – pótselejtezőn kvalifikált
A legtöbb gól a selejtezőkön: John McGinn (7)
A keret legértékesebb játékosa: Andy Roberton: 65 millió euró
FIFA-világranglista: 44. hely


Sorozatunk további cikkei: 

Eb 2020: Bemutatjuk az A-csoportot!

Eb 2020: Bemutatjuk a B-csoportot!

Eb 2020: Bemutatjuk a C-csoportot!

Eb 2020: Bemutatjuk a D-csoportot!

Eb 2020: Bemutatjuk az E-csoportot!

Eb 2020: Bemutatjuk az F-csoportot!