Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl-selejtező: Egy öngóllal és egy távoli bombával harcolta ki a továbbjutást a Puskás Akadémia!

A Puskás Akadémiára az Inter Turku elleni Európa-konferencialiga selejtező várt. Hornyák Zsolt együttese nagyon korán, már a 4. percben előnybe került egy öngólnak köszönhetően, és végül a 87. percben sikerült lezárni a találkozót van Nieff góljával. A Puskás így 3-1-es összesítéssel jutott tovább a következő körbe.

1-1-es összesítésről folytatták a felek a párharc 2. felvonását, de nem sokáig maradt ez az állás. A 4. percben ugyanis a Puskás előnybe került, miután labdát szereztek az ellenfél térfelén, majd Slagveer beadását a menteni igyekvő Annan a saját hálójába kotorta, 1-0! Az első félidő ezen kívül nem tartalmazott érdemi helyzetet, a finnek nem tudtak egyetlen épkézláb támadást sem építeni, rengeteg technikai hibával játszottak. Hornyák Zsolt csapata sem kápráztatta el helyzetekkel a kilátogató nézőket, de a mezőnyben uralták az első 45 percet.

A második játékrész első percében majdnem megduplázta előnyét a Puskás, de Puljic lövésénél Moisander kapus bravúrral a lécre tolta a játékszert és a kipattanó labdából sem találtak be Favorovék. A finnek a 70. perctől némileg megpróbálták növelni a nyomást, de mindössze meddő mezőnyfölényig jutottak. A 83. minutumban végleg eldönthette volna a meccset a Puskás Akadémia, viszont Plsek közelről csak a kapufát találta el. A 87. percben viszont már sikerült lezárni minden kérdést, miután van Nieff kapásból 23 méterről védhetetlenül a hálóba zúdította a labdát, 2-0! A találkozó utolsó pillanataiban még az idén nyáron szerződtetett Libor Kozák is bemutatkozott a Puskásban, amely 3-1-es összesítéssel harcolta ki a továbbjutást, így a magyar csapatok 50%-os eredménnyel zárták a napot.

Puskás Akadémia – Inter Turku (finn) 2-0 (1-0) összesítésben: 3-1
Helyszín:
Pancho Aréna Vezette: A. Tzilos
Gólszerzők: Annan (4. – öngól), van Nieff (87.) ill.-
Sárga lapok:
ill. Furuholm (49.), Sanz (90+6.)
Kiállítás: – ill. –

Puskás Akadémia: Tóth – Spandler, Nunes, Stronati, Nagy – van Nieff, Favorov (Kozák 90+1.), Kiss, Plsek, Slagveer (Komáromi 82.) – Puljic (Corbu 63.) Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Inter Turku: Moisander – Ketting, Hoskonen (Nurmi 82.), Hamalainen – Jarvenpaa, Annan (Yrjas 82.), Sanz, Hyvarinen (Engström 82.), Kagayama (Paananen 62.) – Kallman, Furuholm Vezetőedző: José Riveiro