A Juventus lemondott a kiszemelt középpályásról – sajtóhír

A legfrissebb olasz sajtóértesülések szerint a Juventus vezetősége már más célpontot keres magának, miután a legfőbb kiszemelt középpályás klubjával nem tudtak megállapodni…

 

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus és a Sassuolo vezetőségének többszöri egyeztetéseket követően sem sikerült közös nevezőre jutniuk Manuel Locatelli klubváltásával kapcsolatban, így a torinóiak erre a nyárra lemondtak a kiszemelt középpályás megszerzéséről.

A 23 éves középpályás egykoron az AC Milan csapatában nevelkedett, 2016 és 2018 között a Rossoneri első csapatában kevés sikerrel bontogatta szárnyait, majd először kölcsönben, később végleg mostani állomáshelyére került, ahol viszont megtalálta a számításait, és felszínre hozták a benne rejlő potenciált. Locatelli az elmúlt három év alatt fiatal kora ellenére 96 Serie A-s mérkőzésen lépett pályára a Sassuolóban, a legutolsó idényét 34 pályára lépés alkalmával négy találattal zárta.

Mindeközben tavalyi debütálása óta a válogatottban 15-ször szerepelhetett, három gólt szerzett a nemzeti színekben, és az Eb-győztes csapatban is abszolút húzóembernek számított.

A forrás úgy tudja, hogy az olasz rekordbajnok a középpálya megerősítése érdekében a nyári átigazolási időszak során Miralem Pjanic és/vagy Renato Sanches megszerzését helyezheti prioritásba, Locatellire pedig januárban térnének vissza.