Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: továbbra is hibátlan a Kisvárda

Péntek este az MTK Budapest és a Kisvárda mérkőzésével vette kezdetét a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) hétvégi, 3. fordulója…

 

Az új idényt két győzelemmel kezdő Kisvárda csapata a szezonbeli harmadik mérkőzését is megnyerte, miután péntek este 2-1-es sikert aratott az MTK Budapest vendégeként. Az első játékrészt követően még a fővárosi kék-fehérek vezettek a múlt fordulóban győztes gólt szállító Gheorge Grozav találatával, azonban a második félidőben a Kisvárda nagyon komoly erőket mozgósított a fordítás érdekében. A szabolcsi gárda a 63. percben küldte pályára az élete első NB I-es bajnokiját játszó 18 éves Czérna Eriket, aki végül a meccs főszereplője lett, hiszen két szabadrúgás kiharcolásával is elévülhetetlen érdemeket szerzett a fordításból. Nem sokkal a cseréje után Hej Viktor karrierje első bajnoki gólját megszerezve egyenlített, majd Jasmin Mesanovic is első kisvárdai találatát érte el – ugyancsak fejjel. A portugál Joao Janeiro legénysége így nem mindennapi csapatteljesítménnyel meg tudta fordítani az összecsapást, és továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.

MTK Budapest – Kisvárda 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Grozav (32.), ill. Hei (69.), Mesanovic (75.)

A 3. forduló programja

Péntek:
MTK Budapest – Kisvárda 1-2

Szombat:
16:00 Paks – DVSC (tv: M4 Sport)
18:15 Ferencváros – Mezőkövesd (tv: M4 Sport)
20:30 Gyirmót – MOL Fehérvár (tv: M4 Sport)

Vasárnap:
17:45 Zalaegerszeg – Puskás Akadémia (tv: M4 Sport)
20:00 Újpest – Budapest Honvéd (tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye