Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Honvéd: “Ha hittünk volna benne, hogy tudunk nyerni, akkor nyerhettünk volna”

Ahogyan arról beszámoltunk, az OTP Bank Liga szombati fővárosi rangadóján a Ferencváros idegenben aratott 1-0-s győzelmet a Budapest Honvéd ellen…

 

A Budapest Honvéd csapatának vezetőedzője, Horváth Ferenc meglátása szerint csapat nem megfelelő hozzáállásban lépett pályára a bajnoki címvédő Ferencváros elleni találkozón:

“Kétféleképpen lehet egy mérkőzésre kimenni: győzelembe vetett hittel vagy vereségtől való félelemmel. Sajnos ránk ma az utóbbi volt a jellemző. Ez valószínűleg az én hibám, bár egész héten próbáltam elhitetni a fiúkkal, hogy képesek vagyunk legyőzni a Ferencvárost. Ha hittünk volna benne, hogy tudunk nyerni, akkor nyerhettünk volna. De igen kevés futballista volt a pályán, akin láttam volna, hogy hisz ebben. Pedig az edzéseken éppen az ellenkezőjét láttam rajtuk. A mi érdemünk volt, hogy a Ferencváros hetven percig tíz emberrel játszott, hiszen mi harcoltuk ki a szabálytalanságot, voltak is helyzeteink, mentünk előre, de hiányzott az a valami, amitől ezt a meccset meg lehetett volna nyerni. Egyébként, a Honvéd még nem tart ott, hogy mindenféleképpen megverje a Ferencvárost, s ha az nem sikerül, akkor utána magyarázkodni kelljen.”

A piros-feketék hat forduló alatt gyűjtött hét pontjukkal jelenleg az NB I 7. helyén tanyáznak az MTK csapatával holtversenyben.