Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: nem hibázott a Haladás, pontot vesztett a Diósgyőr – KÖRKÉP

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a vasárnapi napon újabb teljes fordulót bonyolítottak le, amely immár a 9. kör volt az új kiírásban…

 

A listavezető Haladás a tavaly még NB I-es Budafok idegenbeli 2-0-s legyőzésével tartotta meg vezető helyét, és a szombathelyiek továbbra is veretlenek a bajnokságban. Az eddigi második helyezett Vasas jókora meglepetésre 3-1-es vereséget szenvedett a kilencedik Győri ETO ellen, és visszacsúszott a negyedik pozícióba. A többi üldöző közül a Nyíregyháza átmeneti otthonában, a Kecskemét idegenben játszott döntetlent, így ők állnak azonos pontszámmal a második-harmadik helyen. Az ötödik Diósgyőr kétgólos hátrányból mentett pontot a Békéscsaba ellen a mérkőzést végül kettős emberhátrányban befejezve. Szép csendben az éllovas mellett a Szentlőrinc csapata is veretlennek mondhatja magát, amely bár a kilenc forduló alatt hatszor is ikszelt, harmadik győzelmével az előkelő hatodik helyre kapaszkodott fel. A Szeged újabb győzelemmel tartja velük a lépést a hetedik helyen. Az első hat fordulóban kizárólag döntetlent játszó Siófok egy vereség után már a második sikerét aratta, megszilárdítva helyét a középmezőnyben, akárcsak a négy fordulón belül harmadszor diadalmaskodó Ajka tette. Ezzel szemben a balaton partiak elleni hazai fiaskójával egyre lejjebb sodródik a Pécsi MFC, és az egymást követő két siker után újból kapituláló Soroksár együttese. A kieső zónában tanyázó csapatok közül a III. Kerület ismét egy négyest kapott hazai pályán, a már említett Békéscsaba és a Tiszakécske pedig még mindig csak nyomozza idénybeli első győzelmét.

A 9. forduló eredményei

Dorog – Budaörs 0-0
III. Kerületi TVE – Ajka 2-4
Nyíregyháza – Csákvár 1-1
Békéscsaba – Diósgyőri VTK 2-2
Budafok – Haladás 0-2
Pécsi MFC – Siófok 0-1
Szeged – Soroksár 2-0
Szolnok – Kecskemét 2-2
Tiszakécske – Szentlőrinc 1-2
Győri ETO – Vasas 3-1

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye