Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: ötössel indította a folytatást a Hoffenheim – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójának péntek esti nyitómeccsét két középcsapat vívta egymással a péntek esti órákban…

(Photo by Simon Hofmann/Getty Images)

A középmezőnyből feljebb vágyó Hoffenheim a vártnál jóval simábban, 5-0-ra mosta le a kiválóan rajtoló 1. FC Köln csapatát. A jobban kezdő házigazda a nyugodtan csordogáló mérkőzés csendjét az első félóra végeztével törte meg, amikor Ihlas Bebou egy nagyszerű kiugrás végén ziccerből vette be Horn kapuját. A térfélcserét követő folytatásban Bebou közvetlen közelről sarokkal volt eredményes, újabb két percre rá pedig a sérülésből visszatérő osztrák Christoph Baumgartner volt eredményes, aki egy sakk-matt akció végén passzolt az ötösről a hálóba. Ezzel a két szünet utáni gyors góllal gyakorlatilag végleg eldőlt a találkozó, 3-0 után már nem sok esélye volt a vendégeknek a felzárkózásra. A kékek azonban nem érték be ennyivel, és negyedórával a vége előtt Dennis Geiger megszerezte a csapat harmadik gólját, majd a közvetlen hajrá pillanataiban a napi második gólpasszát jegyző Kramaric bejátszásából az előre húzódó Stefan Posch fejelt parádésan a hálóba. Győzelmével a Hoffenheim a nyolcadik helyen egyetlen pontra megközelítette a hetedik Köln csapatát.

Hoffenheim – 1. FC Köln 5-0 (1-0)
Gólszerzők: Bebou (31., 49.), Baumgartner (51.), Geiger (74.), Posch (87.), ill.

 

A 8. forduló további programja

Szombat:
15:30 Borussia Dortmund – Mainz (tv: Arena 4)
15:30 Eintracht Frankfurt – Hertha BSC
15:30 Freiburg – RB Leipzig (tv: Spíler 1)
15:30 Union Berlin – Wolfsburg
18:30 Borussia Mönchengladbach – VfB Stuttgart (tv: Arena 4)

Vasárnap:
15:30 Bayer Leverkusen – Bayern München (tv: Arena 4)
17:30 Augsburg – Arminia Bielefeld

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye