Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: válságértekezletet tartott a rossz passzban lévő klub

Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) vasárnapi játéknapján a Debrecen csapata hazai környezetben szenvedett 3-0-s vereséget a Puskás Akadémia ellen…

 

A Debrecen csapata hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a hétfőin napon helyzetértékelő ülést tartottak a klubnál, melyen a vezetés magyarázatot kért a szakmai stábtól. Ábrók Zsolt cégvezető elmondta, hogy a következő néhány mérkőzés meghatározó lehet a Loki életében:

“Egyáltalán nem megfeledkezve a játékosok felelősségéről szakmai beszámolót kértünk a szakmai stábtól, vagyis választ arra, mi az oka a csapat hullámvölgybe kerülésének, a mindenki által joggal kritizált teljesítménynek. Arra kértük őket, adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre, valamint arra, hogy vizsgálják meg, mennyiben megfelelő játékrendszerben futballozik a csapat. A megbeszélésen első számú szempont a gárda eredményességének gyors és szembetűnő javítása volt.”

A cégvezető leszögezte: az egyeztetésen a klub vezetése világossá tette, hogy már a következő néhány összecsapáson határozott fejlődést vár a csapattól mind a mutatott játék, mind a begyűjtött pontok terén, és azt is, hogy ennek kézzelfoghatónak és egyértelműen tetten érhetőnek kell lennie.

Mint ismeretes, a DVSC csapatát Huszti Szabolcs és Toldi Gábor irányítja, akik az elmúlt idényben feljutáshoz segítették az együttest a másodosztályban. A Loki jelenleg az OTP Bank Liga utolsó bennmaradást érő tizedik helyén tanyázik tíz forduló alatt szerzett kilenc pontjával.