Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Honvéd: “Amíg egyenlő létszámmal játszottunk, mi uraltuk a meccset”

Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) hétvégi fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén a Puskás Akadémia hátrányból fordítva diadalmaskodott a Budapest Honvéd ellen egy rendkívül feszült hangulatú találkozón…

 

A lefújást követően a Budapest Honvéd vezetőedzője, Horváth Ferenc az M4 Sport kamerái előtt ironikusan megjegyezte, hogy “nehéz egy olyan mérkőzésről beszélni, ami nem a pályán játszódik, hanem egy kis kocsiban. Azt csinálnak a meccsekkel, amit akarnak, de természetesen a mai bírók remekül vezették, igazán profi melót végeztek. Amit gondolok, azt nem mondom el, bár most már félek attól is, hogy van gondolatrendőrség és el fognak vinni innen.”

Nem sokkal később a hivatalos sajtótájékoztatón is még mindig feldúltan beszélt a piros-feketék mestere:

“Sok minden történt, nem igazán a pályán dőlt el, inkább abban a kis autóban. A Nemzeti Sport Online-on jelent meg egy fotó, amelyen Nagy Dominikot fogják. Lehet kötöttfogásban mást szabad, mint szabadfogásban. A kézszabályról sem tudja senki, hogy mikor kell tizenegyest adni, és mikor nem. Nehéz úgy beszélni erről a mérkőzésről, hogy ne bírózzak, de gondolni sem merek rá, mert félek, hogy az MLSZ-nek gondolatrendőrsége is van, és elvisznek. Amíg egyenlő létszámmal játszottunk, mi uraltuk a meccset, utána viszont már minden fikció. Megtettek a fiúk mindent azért, hogy döntetlen legyen a vége, sajnos ennyire volt elég.”

Az utolsó három mérkőzése mindegyikét elvesztő Honvéd 11 forduló alatt 13 pontot szerezve a nyolcadik helyen áll az NB I 12 csapatos tabelláján.