Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: nyert és az élre állt a Puskás Akadémia!

A labdarúgó NB I 12. fordulójának szombati játéknapján a Puskás Akadémia a sereghajtó Újpestet látta vendégül. A vendégek ugyan a mérkőzés bizonyos szakaszaiban jobban játszottak ellenfelüknél. de a helyzeteivel a Puskás sáfárkodott jobban, így otthon tartották a 3 pontot.

Nagyon jól kezdte a mérkőzés első felét a kiesés elől menekülő Újpest gárdája. A vendégek elsősorban Beridze révén veszélyeztettek, aki a kaput minden oldalról körbelőtte, de ezek a kísérletek rendre egy kevéssel célt tévesztettek. Az újpestiek azért a kaput is eltalálták, de Markek nagyon jó napot fogott ki, ugyanis minden kísérletet fogni tudott. A játékrész felétől egyre jobban magára talált a hazai együttes is, amely Gera révén az első percekben egy komoly helyzetet kihagyott, de ezt követően egészen a 44. percig kellett várni újabb nagy lehetőségig. Ekkor Kozák került ziccerbe, de Banai óriási védést bemutatva megmentette csapatát, így 0:0-s állással vonulhattak a felek a szünetre.

A második játékrész elején aztán Banai is tehetetlen volt. Plsek beadását Kozák fejelte le, amire Baluta érkezett, ő pedig a kapuba vágta a labdát, 1-0! A bekapott gól nem fogta meg az Újpestet, amely rögtön megpróbált egyenlíteni, de Markek eszén egyszerűen nem tudtak túljárni, aki több komoly bravúrt is bemutatott. A hazaiak a vezetés megszerzését követően a stabil védekezésre fektették a hangsúlyt és a kontratámadásokra rendezkedtek be. Az Újpest hiába alakított ki mezőnyfölényt a mérkőzés bizonyos szakaszaiban, nem tudott egyenlíteni, sőt a 90. percben Baluta büntetőt harcolt ki, amit Kozák magabiztosan értékesített, 2-0! Az utolsó percben még az Újpest is büntetőhöz jutott, amit Beridze bevágott (2-1), de ez már nem változtatott semmin. Puskás ezzel a sikerével a tabella élére állt, míg az Újpest marad a tabella legvégén.

Puskás Akadémia – Újpest 2-1 (0-0)
Helyszín:
Pancho Aréna Vezette: Berke Balázs
Gólszerzők: Baluta (49.), Kozák (90. – büntető) ill. Beridze (90+7. – büntető)
Sárga lapok: Spandler (24.), van Nieff (27.) Gera (35.), Kozák (75.) ill.
Kiállítás: -ill.-

A 12. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
MTK 0-3 Gyirmót

Szombat:
Mezőkövesd 2-1 Paks
DVSC 5-3 Honvéd
Puskás Akadémia 2–1 Újpest

Vasárnap:
15:30 Kisvárda – Ferencváros (Tv: M4 Sport)
17:30 MOL Fehérvár – Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

 

A góllövőlista állása: