Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kinevezték a Debrecen új edzőjét – HIVATALOS

Az előző edzőpáros távozása után átmenetileg megbízott trénerek irányították a magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Debreceni VSC munkáját, hétfő délután azonban kinevezték az újdonsült vezetőedzőt…

 

A Debreceni VSC a hétfő délután 17 órára kitűzött sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy Joan Carrillo lesz a hajdúsági csapat új vezetőedzője, akivel másfél évre szóló megállapodást kötöttek.

A tájékoztatón Ábrók Zsolt cégvezető elmondta, hogy a döntést alapos mérlegelés előzte meg, és hosszú távú megoldást kerestek. Megköszönte Jeremiás Gergőnek és Dombi Tibornak az átmeneti időszakban végzett munkát, s megjegyezte, hogy maradnak a klub kötelékében.

„A Debrecennek a célkitűzése továbbra is stabilizálni a klubot és az első osztályú részvétel biztosítása a jövőben. Hosszas keresgélés után Joan Carillóra esett a választásunk, akivel sikerülhet ezeknek a céloknak az elérése” – mondta Tőzsér Dániel sportigazgató.

Az 53 esztendős spanyol tréner először 2011-ben került Magyarországra a Videotonhoz, ahol előbb Paulo Sousa, majd José Gomes segédje volt, később pedig vezetőedzői feladatokat látott el. Carrillo irányítása alatt a fehérváriak a 2014-2015-ös idényben megnyerték a bajnokságot, majd távoznia kellett, később még a 2019-2020-as évadban újra irányította az együttest, legutóbb pedig a ciprusi AEK Larnacánál tevékenykedett.

“Jó napot kívánok! Nem sokat beszélek magyarul, de szeretnék fejlődni. Nagyon örültem, hogy Tőzsér Dániel megkeresett telefonon a munkával kapcsolatban. Tisztában vagyok azzal, hogy a Loki egy nagyszerű klub, amely korábban a nemzetközi porondon is bizonyított. Nagyon érdekes projekttel állt elém a vezetőség, mindenki éhes a sikerre. Figyelemmel követtem a klub mérkőzéseit, és a feltérképeztem a játékosokat is. Megfelelő az egyveleg, ugyanis nemzetközi tapasztalattal rendelkező, rutinos, valamint fiatal játékosok is rendelkezésre állnak. Volt már tapasztalatom nehéz időszakokban lévő kluboknál – egyszer fent, egyszer lent. Az a célom, hogy stabilizáljam a helyzetet a Debrecennél, de ehhez a szurkolók támogatása elengedhetetlen”

– jegyezte meg bemutatóján az újonnan kinevezett szakember.

A Loki 12 forduló alatt szerzett 13 pontjával az aktuális válogatott szünet alatt a kilencedik pozíciót birtokolja a 12 csapatos magyar élvonalbeli mezőnyben.