Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozott a Milantól az egykori reménység – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan távozása a hétfői napon megerősítette hátvédje végleges távozását…

(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)

Az AC Milan csapata a hétfői napon számolt be róla, hogy meg nem nevezett összeg ellenében végleg eladta Andrea Conti játékjogát a Sampdoria együttesétől, miután múlt tavasszal a hátvédet kölcsönadták.

A 27 éves jobbhátvéd az Atalanta híres akadémiáján nevelkedett, és a bergamói gárda első csapatában fantasztikus teljesítményt nyújtott a 2016-2017-es idény folyamán – hátvédként nyolc gólt szerzett, és fiatalon elképesztően éretten játszotta be a jobb szárnyat. Sokan azonnal a következő évtizedek meghatározó olasz jobbhátvédjét látták benne, ennek szellemében vásárolta meg őt 2017 nyarán a Rossoneri gárdája 24 millió euróért és Matteo Pessina játékjogáért cserébe.

A Milanban azonban nem volt szerencséje, és már az idénybeli ötödik meccsén súlyos térdszalag-szakadást szenvedett, később pedig nem sokkal a visszatérését követően újra hasonló sérülést szedett össze. Gyakorlatilag először a 2019-2020-as kiírásban tudott teljes értékű munkát végezni, amikor 23 bajnoki mérkőzésen szerepelt, mígnem múlt nyáron ismét kiújultak krónikus térdproblémái. Conti tavaly tavasszal tíz mérkőzésen lépett pályára az élvonalból kieső Parma színeiben, az aktuális idényben pedig egyetlen mérkőzésen jutott szóhoz a milánóiaknál.