Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rutinos támadóval erősített a feltörekvő csapat – HIVATALOS

Az olasz másodosztályban (Serie B) immár a második évben a feljutást ostromló Monza csapata a maga szintjén “ledobta az átigazolási atombombát” egy rutinos gólgyáros szerződtetésével…

 

Az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Monza csapata a csütörtöki napon erősítette meg, hogy két évre vételi opcióval kölcsönvette az első osztályú Empolitól a rutinos támadó, Leonardo Mancuso játékjogát.

A 29 éves csatár annak idején az AC Milan akadémiáján nevelkedett, és gyakorlatilag az egész eddigi pályafutását alacsonyabb osztályú kluboknál töltötte. Mancuso a számtalan őt foglalkoztató egyesület közül elsőként a Sambenedettese soraiból volt képes kiemelkedni, amikor a harmadosztály 2016-2017-es kiírásában 22 találatával a teljes bajnoki mezőny legeredményesebb játékosa lett. 2018-ban már a másodosztályú Pescarában szerepelt, amikor a Juventus csapott le a játékjogára, de a rekordbajnok színeiben nem szerepelhetett, azonnal kölcsönadták őt.

Mancuso a Serie B-ben megbízhatóan gólgyáros lett, a 2018-2019-es kiírásban 19 gólig jutott, majd miután átkerült eddigi állomáshelyére, az Empoliban előbb 13, majd tavaly a feljutás évében 20 találatot szorgoskodott össze.

A Serie A-ban viszont kevesebb játéklehetőség jutott számára, a jelenleg futó idényben nyolc pályára lépés alatt egyetlen gólt szállított, így klubja is nyitott volt a kölcsönadására, míg a Monza számára jól jött egy tapasztalt gólfelelős a feljutásért folytatott hadjárat során.