Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Dinamo Kijevtől igazolt a Fehérvár – HIVATALOS

Peter Zulj megszerzése után a MOL Fehérvár csapata a pénteki napon egy újabb jelentős nemzetközi tapasztalattal bíró légiós kölcsönvételét jelentette be…

 

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár gárdája a pénteki napon jelentette be, hogy kölcsönvette a Dinamo Kijev középpályása, Bohdan Lednev játékjogát az idényre hátralévő részére. A játékos megvásárlására a fehérváriaknak nyáron opciós joguk lesz.

„A Mol Fehérvár FC neve jól cseng a labdarúgásban, úgy érzem, ez remek lehetőség számomra, hogy megmutassam a képességeimet és segítsem a csapatot a céljai elérésében. A szurkolók biztosak lehetnek abban, hogy mindig száz százalékot próbálok majd nyújtani a pályán. Érzem a bizalmat a klub részéről, ezt jó játékkal és gólokkal szeretném meghálálni”

– jegyezte meg az új igazolása, aki Ivan Petrjak és Jevhen Makarenko után már a Fehérvár harmadik ukrán labdarúgója lesz.

Az egykori korosztályos válogatott középpályás 2016 óta tagja a Dinamo Kijev csapatának. A 23 éves Lednev a tavalyi szezonban bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, összességében 32 tétmeccsen szerepelt a patinás ukrán egylet színeiben, a mostani évadban tíz találkozó jutott neki.