Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentin bajnokság: féltávnál az alapszakasz

Az argentin bajnokságban (Copa de la Liga Profesional) az elmúlt hétvégén rendezték meg a “rangadók fordulóját”, mely során valamennyi csapata a legnagyobb riválisa ellen léphetett pályára. Egyúttal a felénél jár a mostani kiírás…

 

Az elmúlt hétvégén rendezték a „rangadók fordulóját” az argentin bajnokság (Copa de la Liga Profesional) idei első kiírásában, amely a mostani bajnoki idény 14 fordulós alapszakaszának „felező”, hetedik fordulója volt.

Mint ismeretes, az aktuálisan futó kiírásban a 28 első osztályú csapatot két 14 tagú csoportba sorolták. Egymás legnagyobb ellenfelei külön csoportokba kerültek, így az említett előző fordulóval együtt minden csapat 14 mérkőzést játszik az első körben, majd az alapszakasz végeztével az első négy-négy helyezett folytathatja az egyenes kieséses szakaszban. A negyeddöntőben a csoportelsők a másik csoport negyedik helyezettjeivel, a másodikok a harmadikokkal játszanak hazai pályán, majd az elődöntők és a döntő semleges helyszínen kerül(nek) megrendezésre.

A legnagyobb rangadó keretein belül a Boca Juniors idegenben legyőzte a River Plate csapatát, továbbá a Racing Club ugyancsak házon kívül nyerte meg az avellanedai derbit az Independiente ellen. A Newell’s Old Boys szintén idegenben diadalmaskodott a Rosário Central ellen, és a Banfield ugyancsak vendégként verte a Lanúst, valamint a Tigre kiütötte Platensét, míg a San Lorenzo és az Huracán, a Colón és az Unión Santa Fé, valamint a Gimnasia La Plata és az Estudiantes La Plata nem bírtak egymással.

A 7. forduló eredményei

Aldosivi–Patronato 3-1
Tigre–Platense 4-0
Barracas Central–Sarmiento Junin 2-1
Lanús–Banfield 0-1
San Lorenzo–Huracán 0-0
Colón–Unión Santa Fé 0-0
Independiente–Racing Club 1-2
Rosário Central–Newell’s Old Boys 0-1
Gimnasia La Plata–Estudiantes La Plata 1-1
River Plate–Boca Juniors 0-1
Defensa y Justicia–Arsenal Sarandi 1-1
Argentinos Juniors–Vélez Sarsfield 1-0
Atlético Tucumán–Central Córdoba 0-1
Talleres Córdoba–Godoy Cruz 2-1

A teljes mezőny egyedüli veretlen csapataként a Racing Club vezeti az A csoportot, miután az utolsó három mérkőzését megnyerve egy-egy ponttal megelőzi a tavalyi kiírásban második helyen végző Defensa y Justicia, valamint az erőn felül teljesítő Unión Santa Fé együtteseit. A hét forduló alatt kétszer is kapituláló River Plate csak negyedik a csoportjában, két pontra az éllovastól. Velük azonos mérleggel rendelkezik az újra versenyképesnek tűnő Newell’s Old Boys együttese. A szebb napokat is látott San Lorenzo hét meccsről csak hat ponttal bír, csakúgy mint a Gimnasia La Plata csapata. A legutóbbi kiírást a harmadik helyen záró Talleres Córdoba borítékolható visszaesése olyannyira megtörtént, hogy csak a legutóbbi fordulóban szerezték meg első győzelmüket és mozdultak el csoportjuk utolsó helyéről.

A B csoport élén az négyből négy győzelemmel rajtoló Estudiantes La Plata és a mérsékelt kezdés után magára találó Boca Juniors együttese áll azonos pontszámmal. Őket követi az újonc létére kiválóan teljesítő Tigre és a sorozatban címvédőnek számító Colón gárdája két-két pont lemaradásból. A Martín Palermo által irányított Aldosivi eddigi ötödik helye kellemes meglepetésnek számít, de alacsony hároméves átlagpontszámuk miatt igyekezniük is kell a bennmaradásért. A várakozáson alul teljesítő Independiente és Rosário Central hét forduló alatt csak hét-hét pontot gyűjtött a bajnokságban, míg a Lanús és a sereghajtó Vélez Sarsfield még náluk is gyengébben muzsikál a hat-hat pontjával.

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!