Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Beárazta kiválóságát az AS Roma – sajtóhír

Az olasz sajtóbeszámolók szerint az AS Roma csapata meghatározta azt az összeget, amelyért cserébe hajlandó lenne megválni egykor nagy tehetségnek induló játékmesterétől…

 

A La Gazzetta dello Sport aktuális beszámolói értelmében az AS Roma együttese 70 millió euróban határozta meg Nicoló Zaniolo eladási árát, akit az elmúlt időszakban többek közt a Juventus csapata szeretett volna megvásárolni.

A 22 esztendős szélső a 2018-2019-es szezonban robbant be a “farkasok” csapatába, nagyszerű technikai megoldásai és hat találata révén hamar felhívta magára a nagy csapatok figyelmét és a felnőtt válogatottbeli debütáláson is áteshetett. A következő szezonban súlyos sérülés hátráltatta, térdszalag-szakadása után az idény finisében tért csak vissza, de így is képes volt nyolc találatra 33 tétmérkőzés alatt.

Zaniolo balszerencsés módon később újból megsérült, így a 2020-2021-es idényt teljes egészében kihagyta. Az elmúlt szezonra ugyan visszatérhetett, de már nem tudja betölteni korábbi meghatározó szerepet és a híresztelések szerint csapatán belül sem számít már érintetlennek. A jelenlegi kiírásban 23 bajnokin kétszer, összességében 33 tétmeccsen négy alkalommal tudott eredményes lenni.

Az egykori Inter-játékos aktuális szerződése még 2024-ig köti őt a fővárosiakhoz, azonban mivel nem szándékozik megújítani a megállapodását, idén nyáron vagy jövőre az eladására lehet számítani.