Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csercseszov: “Mindig többet szeretnék látni”

A Ferencváros 3-0-s győzelmet aratott a Debrecen felett a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) szombat esti összecsapásán…

 

A Ferencváros orosz vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov bár elégedett volt csapata magabiztos győzelme után, igyekezett két lábbal a földön maradni:

“Nagyon értékes győzelmet arattunk, szintén fontos, hogy ezt a sikert jó teljesítménnyel értük el. Az előző mérkőzéseken nem tudtuk teljes mértékben kiszolgálni a szurkolóinkat, most ilyen szempontból is sikerült javítani. Esitinek elmondtam a múlt vasárnapi mérkőzés után, hogy a gól csak egy plusz a teljesítményében, neki inkább a védekező munkára kell helyezni a hangsúlyt, Marquinhos viszont támadó, tőle gólokat várunk. Örülünk, hogy sikerült betalálnia, ez számára is nagy öröm volt, de szerintem szombaton csapatként is jó teljesítményt nyújtottunk.

Nagyon jó mérkőzést játszottunk, viszont mindig többet szeretnék látni. A végső cél az, hogy a csapat maximálisan készen álljon a nemzetközi kupaszereplésre.”

A bajnoki címmel kapcsolatban viszont egyelőre nem hajlandó foglalkozni: “természetesen örülök annak, hogy sikerült növelni az előnyünket, de nem vagyunk matematikusok, hogy csak a számokkal foglalkozzunk. Még van hátra néhány forduló, a következő mérkőzéseken bármi történhet, legközelebb, a Honvéd otthonában sem lesz könnyű dolgunk”.

A Fradi előnye jelenleg 9 pont a bajnokság élén a második helyezett Puskás Akadémia előtt, amikor hat forduló van hátra a szezonból.