Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FTC: a francia élvonalban folytathatja a kulcsember! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a Ferencváros szlovén válogatott hátvédje, Miha Blazic a nyártól a Ligue 1-ben folytatja majd pályafutását.

A neves L’Equipe című lap is foglalkozik már a témával, beszámolva arról, hogy a 28 esztendős játékos szerződése júniusi lejártával, szabadon igazolható futballistaként az Angers együtteséhez igazol majd.

Állítólag a felek már mindenben megegyezhettek egymással, Franciaországban például egyes források Balzicot már az Angers második nyári szerzeményeként (Yahia Fofana kapus – Le Havre, után) könyvelik el.

Az NK Domzale együttesétől 2017 nyarán a Fradihoz szerződő középhátvéd  négyszer nyert bajnoki címet, egyszer pedig (legutóbb) Magyar Kupár a ‘zöld-fehérekkel’.
Miha Blazic 187 alkalommal szerepelt a Ferencvárosban, 13 gólt és 3 gólpasszt jegyezve; a védelem egyik, ha nem a legmeghatározóbb oszlopaként a Bajnokok Ligája -és az Európa-liga főtábláján is szerepelhetett a Ferencvárossal.