Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A brit kormány nem engedélyezi a Chelsea eladását – sajtóhír

Roman Abramovics már hetekkel ezelőtt a Chelsea csapatának eladása mellett döntött, hosszas huzavona végén úgy tűnt, hogy eladhatja a klubot, azonban a brit kormány továbbra sem engedélyezi a tranzakciót…

(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)

A Marca a BBC forrásaira hivatkozva arról, hogy a brit kormány a jelenlegi formában továbbra sem engedélyezi a Chelsea tulajdonosváltását, mivel attól tartanak, hogy Roman Abramovics a különböző offshore-hálózatokon keresztül saját magához juttatná el a klub eladásáért befolyó összeget.

A tavalyi BL-győztes másfél héttel ezelőtt közölte, hogy 4.25 milliárd fontos üzlet keretein belül megállapodás született a klub eladásáról, amelyet így a Todd BoehlyMark WalterHansjörg Wyss és a Clearlake Capital cégcsoport által alkotott új tulajdonosi csoport vezet. A teljes beruházásból 2.5 milliárd fontot a klub részvényeinek megvásárlására fordítanak, és a bevételt lefagyasztott brit bankszámlán helyezik el azzal a szándékkal, hogy a száz százalékát jótékony célra fordítsák – ezt Abramovics is megerősítette.

Ennek ellenére a brit közszolgálati csatornának név nélkül nyilatkozó kormánytag elárulta, megfelelő jogi garanciákat akarnak kapni az orosz üzletembertől és a Chelsea-vel korábban kapcsolatban álló cégeitől arra, hogy az összeg a korábbi bejelentéseknek megfelelően az ukrajnai civilek segítségére lesz.

Amennyiben a klub eladására nem kerül sor májusban, a Chelsea bajban lehet a 2022-2023-as idényre való nevezésekkel, így veszélybe kerülhet a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában való indulása is.

A Chelsea tulajdonjogait csaknem húsz éve birtokló Roman Abramovics minden bizonnyal az orosz-ukrán konfliktus miatt dönt a klub eladása mellett, mivel az orosz miniszterelnök, Vlagyimir Putyinhoz közeli személynek számít.