Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U17-es Eb: Dániát legyőzve jutott az elődöntőbe Szerbia

Az U17-es Európa-bajnokság negyeddöntőit rendezték hét közben, csütörtök késő délután Dánia csapott össze Szerbiával a legjobb 4 közé jutásért.

A mérkőzés teljesen kiegyenlített volt az elejétől a végéig, így szoros küzdelem volt a két csapat között. A vezetést nagyon korán a szerbek szerezték meg, ugyanis már a 3. percben egy remekül beívelt Aleksandar Stankovic szabadrúgás Jan-Carlo Simic fejét találta meg, a védő pedig a kapuba bólintotta a labdát (0-1). Az első játékrészben pedig már nem tudott válaszolni a dán válogatott, nem úgy, mint a második elején azonnal. A 48. percben, amikor Elias Hansborg átadása Emil Hojlundot találja meg, a 17 éves csatár pedig nem hibázott, így kiegyenlíti a mérkőzés állását (1-1). Szerbia azonban újfent megszerzi a vezetést, a 64. percben a Vojvodina 16 éves támadója, Jovan Milosevic juttatta előnyhöz ismét nemzeti együttesét egy remekbe szabott góllal (1-2). A találkozó hátralévő részében pedig már nem esett több gól, ennek következtében Szerbia bejut az elődöntőbe, ami egyelőre a torna legnagyobb meglepetése.

U17, Európa-bajnokság, negyeddöntő
Dánia U17 – Szerbia U17 1-2
(0-1)
Helyszín: Ness Ziona Stadion (Ness Ziona), Játékvezető: A. Chivulete (román)
Gólszerzők: E. Hojlund (48.) ill. J. Simic (3.), J. Milosevic (64.)

A negyeddöntők teljes programja:
Szerda:
Németország – Franciaország 1-2 – büntetők után
Hollandia – Olaszország 2-1

Csütörtök:
Dánia – Szerbia 1-2
19:00 Spanyolország – Portugália