Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozik a magyar kupacsapat kapusa – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) előző kiírásának ezüstérmese megerősítette lejáró szerződésű kapusa távozását…

A Kisvárda csapata a vasárnapi napon adott tájékoztatást róla, hogy a klub lejáró szerződésű kapusa, Dombó Dávid megállapodása nem kerül meghosszabbításra, így a portás szabadúszóként elhagyja a nemzetközi kupaszereplésre készülő tavalyi ezüstérmest.

“Nagyon eseménydús két és fél év után eljött a búcsú ideje. Visszagondolva, mintha egy pillanat alatt eltelt volna ez az időszak Azonban a sok szeretet és megbecsülés, amit az első pillanattól kaptam, nagyon jó érzéssel töltött el. Otthon éreztem magam a pályán és azon kívül is. 2020 januárjában álmaimban nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményt fogunk közösen elérni, amit most sikerült. Igyekeztem a pályán nyújtott teljesítményemmel hozzájárulni a csapat sikeréhez és egységéhez, bízom benne, hogy sikerült. Büszke vagyok, hogy Kisvárda felrakta magát a futball térképre, ezt már soha senki nem tudja elvenni tőlünk! Hálás vagyok, hogy részese lehettem! Rám most új feladatok várnak, sok sikert a csapatnak!” – üzente a távozó kapus.

Dombó Mezőkövesdről érkezve 2020 tele óta két és fél évet töltött Kisvárdán, 73 bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz, 6924 percet töltött a pályán (mindkét kategóriában harmadik a klub örökranglistáján), 40 alkalommal viselte a csapatkapitányi karszalagot.