Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
Lapértesülések szerint az Ajaxnál meghatározták a Manchester United által körbeudvarolt Antony átigazolási díját.
Mintha elijeszteni akarnák az angolokat az amszterdamiak, ugyanis 69 millió fontos (több mint 80 millió euró! -a szerk.) árat jelöltek meg a 22 esztendős brazil játékos távozásához.
Amennyiben igazak a hírek, akkor a Transfermarkt becslése alapján ‘csupán’ 35 millió euróra (!) taksált szélső esetében több mint duplájára emelte az árat az Ajax – Mindez még annak tudatában is erősen túlzónak tűnik, hogy Antoany szerződése 2025-ig érvényes az Ajaxnál.
Mint ismert, a brazil válogatottba eddig 9 alkalommal meghívott játékost korábbi edzője, a Manchesterbe költöző Erik ten Hag szívesen látna csapatában, ám nehéz elképzelni, hogy ekkora összeget kifizetnének a “vörös ördögök”.
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…