Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meghozta a döntést, itt folytatja Christian Eriksen – sajtóhír

Hosszas huzavona után a megbízható forrás szerint eldőlt, hogy hol folytatja pályafutását az újrakezdő dán klasszis…

(Photo by Gaston Szerman/DeFodi Images via Getty Images)

Fabrizio Romano legfrissebb értesülései szerint az elmúlt tavaszt a Brentford együttesében töltő Christian Eriksen a Manchester United csapatával fog 2025-ig szóló szerződést kötni, miután átesett a szükséges orvosi vizsgálatokon.

Mint ismeretes, a 30 éves irányító a múlt nyári Európa-bajnokságon a Dánia-Finnország mérkőzés közben összeesett a pályán és újra kellett éleszteni. Eriksen hirtelen szívmegállása után beültetett defibrillátort kapott. Az olaszországi hatósági szabályok értelmében szívműtétje után nem volt lehetősége tovább játszania addigi klubjában, így elhagyta akkori klubját, az Inter csapatát, és tavaszra az angol első osztályú Brentford csapatához igazolt, melyben hét PL-mérkőzésen lépett pályára, és hazája válogatottjában is kiválóan teljesített.

A dán klasszis annak idején, 2010 és 2013 között az Ajax Amszterdam, míg 2013 és 2020 között a Tottenham színeiben bizonyította rátermettségét, hiszen legjobb formájában egyértelműen posztja legjobbjai közé tartozott a világon, s úgy tűnik, hogy a nagy újrakezdés után ismét kezdi meglelni ezt a formát.

Mint ismeretes, a “vörös ördögök” eddigi legnagyobb csillaga, Cristiano Ronaldo távozni készül a csapattól, és az egybehangzó sajtóbeszámolók szerint megfelelő ajánlat esetén az elengedését kérte a klub vezetőségétől.