Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb játékost igazolhat a Serie A-ból a West Ham – sajtóhír

Gianluca Scamacca megszerzése után a West Ham United gárdája újabb játékost igazolna le a Serie A-ból…

(Photo by ISABELLA BONOTTO/Anadolu Agency via Getty Images)

A Football Italia riportja szerint egyre jobb esély mutatkozhat arra, hogy az elmúlt időszak tárgyalási után a West Ham United együttese megszerezze a Napoli középpályása, Piotr Zielinski játékjogát. A kiszivárgott sajtóhíresztelések szerint a “kalapácsosoknak” 40 millió euró körüli összeget kéne kifizetniük érte.

A 28 éves lengyel középpályás annak idején az Udinese révén 2011-ben került Olaszországba. A nápolyiak 17 millió euró ellenében szerződtették 2016-ban az Empolitól, azóta pedig elnyűhetetlen alapembernek számít. Zielinski hat szezon alatt mindössze 12 (!) bajnoki mérkőzésen nem lépett pályára, miközben már a negyedik különböző vezetőedző irányítja a csapatot. Minden sorozatot figyelembe véve 281 mérkőzés alatt 40 gólt szállított a Partenopei színeiben. Abszolút alapembernek számít, de láthattuk már az idei nyáron, hogy sorban távoznak a csapattól az eddig megszokott nagyobb nevek.

Zielinskit 2024-ig köti szerződés a nápolyi klubhoz, de időről időre korábban is felmerült már vele kapcsolatban egy-egy angol csapat megalapozott érdeklődése, és egyre valószínűbb lehet, hogy még most megpróbálják őt értékre váltani.