Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ramsey az MLS-ben folytathatja – sajtóhír

A Juventus csapatával a múlt héten szerződést bontó rutinos walesi középpályásnak az MLS-ből van ajánlata…

(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)

Tom Bogert információi szerint a Juventus csapatával szerződést bontó Aaron Ramsey megszerzésére ajánlatot tett az MLS-ben szereplő Charlotte FC csapata. Ugyanakkor az amerikai újságíró felhívja rá a figyelmet, hogy a francia OGC Nice gárdája ugyancsak le akarja igazolni a rutinos középpályást.

A 31 esztendős walesi középpályás 2019 nyarán lejáró szerződésűként hagyta el az Arsenalt 11 év együttműködést követően, s amíg a PL-ben az “Ágyúsok” színeiben brillírozott és húzóember volt, addig az új közegben kevésbé találta meg számításait, távozása a sajtóban már jó ideje napirendi ponton szerepelt gyengélkedése okán.

Ramsey gyakori sérülései miatt sokszor volt harcképtelen, amikor pedig játszott, akkor is jobbára csak kiegészítő emberként számítottak rá, pedig három különböző edző irányította a csapatot. Az első szezonjában 35, a másodikban 30 tétmeccsen lépett pályára, ám szerepvállalásainak nagy részét csak csereként tette meg. A legutóbbi szezonban mindössze három bajnokin jutott szóhoz a Juventusban, így tavasszal kölcsönben már a Rangersnél szerepelt, de ott sem váltotta meg a világot.