Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lipcse: a PSG-ből érkezhet új játékos! – sajtóhír

Lapértesülések szerint az RB Leipzig együttese az átigazolási hajrában megkísérelheti megszerezni a Paris Saint-Germain hátvédjét, Abdou Diallot. 

A 26 esztendős szenegáli válogatott játékos 2019 óta a Párizsiak játékosa, ekkor érkezett nagy reményekkel a Borussia Dortmund együttesétől, 35 millió euró ellenében.
A védelem szinte minden pontján számításba vehető Diallo azonban nem igazán ragadt meg a PSG kezdőcsapatában az évek során, és úgy tűnik, az új vezetőedző, Christoph Galtier sem szán komoly szerepet neki (a szezonban még egyetlen percet sem futballozott – a szerk.).

A párizsiak állítólag már felvették a kapcsolatot a Leipziggel, ahol elsőre egy éves kölcsönszerződést kínálnának a 17-szeres szenegáli válogatott játékosnak. Árulkodó, hogy Diallo nem került már be a PSG Toulouse elleni ma esti meccskeretébe sem, tovább erősítve azt az eshetőséget, hogy valóban megtörténhet a klubváltás.

Diallo számára nem lenne ismeretlen terep a Bundesliga, hiszen a Mainz és a Dortmund színeiben 55 találkozón pályára lépett korábban a német első osztályba.