Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dortmund: „Haaland az utolsó időszakban már teher volt”

Szinte évekig úgy tűnt, hogy Erling Braut Haaland az FC Barcelona játékosa lesz, a norvég támadó azonban végül a Manchester City együttesét választotta. Az őt eladó Borussia Dortmund akár többet is kaphatott volna érte, hanem érvényesül a korábban fixált kivásárlási ára, ám a jelek szerint annyira nem sajnálják távozását.

(Photo by Jose Breton/Anadolu Agency via Getty Images)

Szerény összegért, alig 60 millió euróért váltott klubot idén nyáron Erling Haaland. A Manchester City és a játékos képviselete hamar megtalálták a közös hangot, és az elmúlt szezon végén már egymás tenyerébe csaptak. A Dortmund ebben a kényszerhelyzetben pedig köszönte szépen, és zsebre vágta a pénzt a korábbi salzburgi tehetségért.

A Borussia eredményei már évek óta visszafogottak, függetlenül attól, hogy van-e Haaland, vagy nincs. A norvég légióstól való búcsú után úgy fest, hogy megkönnyebbültek a sárga-feketék vezetői is, mostanság jóval kevesebbszer faggatják őket a sajtótól a játékosaik helyzetét illetően. Erről beszélt a sportigazgató, Sebastian Kehl is:

„Végül is azt kell mondanom, hogy amennyire kedveltük mindig is Erlinget, és amekkora sikereket elértünk vele, nekünk bizonyos teherré vált az öltözőben, a klubban és a környezetében. Ez nem minden. Szinte minden csak rá irányult a nyilvánosság előtt, és sok olyan témát is lefedett, ami szintén fontos lett volna. Végül, az átigazolása pillanata volt a legmegfelelőbb mindkét fél számára.”

– nyilatkozta a dortmundi klublegenda.

Erling Haaland különleges rekordot állított be a Bajnokok Ligájában kedden. Ő a negyedik olyan játékos, aki három klub mezében is góllal tudott debütálni a legrangosabb európai klubsorozatban. Fernando Morientes, Javier Saviola és Zlatan Ibrahimovic után.