Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Roma nem teljesíti a feltételeket, távozhat a csapat erőssége – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint egyre kevésbé valószínű, hogy az AS Roma meghosszabbítja kiválósága szerződését…

(Photo by Massimo Insabato/Archivio Massimo Insabato/Mondadori Portfolio via Getty Images)

Az Il Messaggero információi szerint az AS Roma legfeljebb évi 3.5 millió eurós fizetést ajánl Nicoló Zaniolo számára a támadó új szerződésében, amely jóval alacsonyabb összeg annál, amit a játékos és képviselete igényelt volna.

A 23 esztendős szélső a 2018-2019-es szezonban robbant be a “farkasok” csapatába, nagyszerű technikai megoldásai és hat találata révén hamar felhívta magára a nagy csapatok figyelmét és a felnőtt válogatottbeli debütáláson is áteshetett. A következő szezonban súlyos sérülés hátráltatta, térdszalag-szakadása után az idény finisében tért csak vissza, de így is képes volt nyolc találatra 33 tétmérkőzés alatt.

Zaniolo balszerencsés módon később újból megsérült, így a 2020-2021-es idényt teljes egészében kihagyta. Az elmúlt szezonra ugyan visszatérhetett, de már nem tudja betölteni korábbi meghatározó szerepet és a híresztelések szerint csapatán belül sem számít már érintetlennek. Az előző kiírásban 28 bajnokin kétszer, összességében 42 tétmeccsen nyolc alkalommal tudott eredményes lenni. Zaniolo szerezte csapata győztes gólját az Európa-konferencialiga döntőjében a Feyenoord ellen.

Az egykori Inter-játékos aktuális szerződése még 2024-ig köti őt a fővárosiakhoz, azonban mivel továbbra is kétségek övezik a hosszabbítását, könnyen lehet, hogy távozni fog. A hírek szerint a Tottenham és a Juventus egyaránt mozgolódik érte.