Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern München: Flick változtatna a korábbi hibákon

Ugyan kritikus időszakot él meg a Bayern München vezetőedzőjeként Julian Nagelsmann, aligha kell többet látnunk a klub korábbi mesterének, Hansi Flicknek a szavaiba, mint néhány kierőltetett válasz az újságíróknak.

(Photo by Matthias Balk/picture alliance via Getty Images)

A német sajtó változatos képet mutat azzal kapcsolatban, hogy valóban veszélyben van-e már a második müncheni idényében Julian Nageslmann állása. A még mindig csak 35 éves trénerrel zsinórban négy bajnokin maradt nyeretlen a bajor sztárgárda, és címvédőként csak az ötödik helyet foglalja el a Bundesliga táblázatán.

A Bayern München előző edzője, a klubbal Bajnokok Ligáját is nyerő Hans-Dieter Flick a Frankfurter Allgemeine Zeintungnak adott interjút. A német szakember 2021-ben közepesen viharos módon szakított a „Bőrnadrágosokkal”, és lett a német válogatott szövetségi kapitánya a tizenöt esztendő után lelépő Joachim Löw után. Úgy fest, hogy Flicket már nem zaklatja fel a müncheni szakítása:

„Jól éreztem magam, remek csapatom volt, és nem fáradtam bele, sőt tetszett is. Néha azon tűnődöm, hogy miért alakult ez így. Ha visszamehetnék, másképpen csinálnám. Le kellett volna ülnünk és beszélnünk kellett volna, hogy tisztázzunk bizonyos dolgokat. De boldog vagyok, hogy az utóbbi időben találkozhattam Salihamidzic-csal.”

– nyilatkozott megszépült emlékeiről, Flick.

Eközben a német válogatott fontos Nemzetek Ligája meccsekre készül a magyarok (szeptember 23.) és az angolok (szeptember 26.) ellen.

Az NL csoportunk állása:

Standings provided by SofaScore