Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Krízis Kisvárdán: nem fogadták el az edzői stáb lemondását

Egymást követő három vereség után egyre nagyobb gondok vannak a tavalyi ezüstérmes Kisvárda háza táján, melyet a klub vezetője nyíltan felvállalt…

 

A közelmúltbeli találgatásokra reagálva a Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a klub hivatalos honlapján őszintén beszélt a csapat körüli állapotokról:

“Valóban, az újpesti mérkőzést követően a teljes stáb felajánlotta a lemondását, amit a csapatnak is jeleztek. Erre azt válaszoltam, hogy ennek nem most van az ideje, meg kell vizsgálni a szituációt, és egyet-kettőt aludva a történtekre, számba vesszük a lehetőségeinket. A hétvégén ez megtörtént, nagyon sok emberrel beszéltem és a vezetőséggel is egyeztettünk. Ezek után jeleztem az edzőknek, hogy nem akarom elfogadni a lemondásukat, mert ez a helyzet nem ezt igényli.

Ahogy belemélyültem az elemzésbe, arra a következtetésre jutottam, hogy a kialakult helyzetnek picit én is az okozója vagyok, mert augusztus közepétől teljesen kivontam magam a munka ezen részéből, egyrészt egészségügyi szabadságon voltam, másrészt úgy gondoltam, az edzők munkavégzése megfelelő, és szerettem volna, hogy még nagyobb önállóságot kapjanak.”

Révész Attila úgy véli, a jó rajt utáni visszaesés nem az edzők szakmai hibájának tudható be. „Talán túlontúl is humánus és nagyon rendes, jó emberekről van szó, akik többségében még tapasztalatlanok is az ilyen helyzetek kezelésében. Ez számukra is jó tanulópénz lesz, hogy siker esetén kell a legkeményebb kézzel bánni a csapattal. Ezt nem tették meg, holott tapasztalataim alapján korábban erre felhívtam a figyelmet, hogy csak így lehet elkerülni, hogy megelégedjenek magukkal a játékosok. Miután edzőink most a saját bőrükön tapasztalták ezt meg, biztos, hogy egy életen át elkíséri majd őket” – fogalmazott.

A Kisvárda az első hat fordulót veretlenül vívta meg, azóta viszont az utolsó három mérkőzését kivétel nélkül – rúgott gól nélkül – elvesztette, és a negyedik helyre csúszott vissza a táblázaton.