Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ribéry befejezi, a hétvégén lép pályára utoljára

A korábbi várakozásoknak megfelelően a karrierje nagy részét a Bayern Münchenben töltő veterán szélső szögre akasztja a stoplist…

(Photo by Matteo Bottanelli/NurPhoto via Getty Images)

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Salernitana 39 éves szélsője, Franck Ribéry közölte, hogy a hétvégi, Spezia elleni mérkőzés lesz az utolsó meccse karrierje során. A veterán labdarúgú visszavonul, és a továbbiakban az olasz klub igazgatóságában vállal feladatot:

“Szeretek Salernóban élni, a klub pedig esélyt adott nekem, hogy náluk fejezzem be a karrierem, én pedig maradni szerettem volna. Klubigazgatóként fogom folytatni, a csapat ezt az esélyt is megadta nekem, nagyon várom már az új kihívásokat. Mindenképpen maradni szerettem volna, mert imádom a helyi szurkolók fanatizmusát.”

A 39 éves szélső a 2021-2022-es olasz bajnoki idényben 23 mérkőzésen lépett pályára, és amikor fizikai állapota engedte, igyekezett minél jobban csapata segítségére lenni, noha egyetlen gólt sem szerzett. Az idei szezonban térdproblémái miatt csak az első fordulóban tudott eddig pályára lépni.

Ribéry karrierje legemlékezetesebb időszakát a Bayern München csapatában töltötte, melyben 2007 és 2019 között 425 mérkőzés alatt 124 gólt szerzett a bajorok színeiben, miközben kilenc bajnoki győzelmet és hat DFB-Kupát hódított el az együttessel, 2013-ban pedig tagja volt a Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyerő csapatnak. A bajoroktól való távozását követő két évet már Olaszországban töltötte, a Fiorentina játékosa volt.

A veterán szélső fénykorában 2006 és 2014 között 81 alkalommal lépett pályára a francia válogatottban.