A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) elmúlt hétvégi fordulójában átmenetileg félbeszakadt a Zalaegerszeg-Budapest Honvéd mérkőzés a vendégszurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt…
A Zalaegerszeg-Budapest Honvéd mérkőzés második félidejének elején Christy Manzinga és Szabó Alex szólalkozott össze, majd mindketten sárga lapot kaptak. Menet közben a hazaiak légiósa lejött a pályáról és tömegjelenetek alakultak ki, mivel a ZTE vezetőedzője, Ricardo Moniz bement a pályára reklamálni, a játékvezető kiállította őt.
Ezt követően kedd délután az MLSZ fegyelmi bizottsága egy hónapra eltiltotta Ricardo Monizt, a Zalaegerszeg vezetőedzőjét minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől.
“Jeleztem a negyedik játékvezetőnek, hogy tegyen valami a lelátóról hallatszó, állati huhogás ellen. Ő azt mondta, hogy semmit nem hallott, akárcsak a játékvezető és a másik csapat edzője. Az emberek hallása néha igencsak szelektív, de ha egyedül kell harcolnom, az sem érdekel. A három évvel ezelőtti, hasonló hollandiai eset kapcsán sem történt semmi, hiába biztosított mindenki a támogatásáról. Természetesen azért mentünk vissza a pályára, mert pontlevonással büntethettek volna bennünket. Nem akartam problémát okozni a klubnak, ugyanis még mindig van esélyünk a nemzetközi kupában való szereplésre. Szóval egyedül hagytam el a pályát. Azzal viszont nem fogok egyetérteni, ha emiatt még eltiltást is kapok. Nem fogom elfogadni, ha kell, akkor elmegyek az UEFA-ig vagy Orbán Viktor miniszterelnökig is” – mesélte a szakvezető a történtekről.
Az MLSZ határozata az alábbiakat közölte:
“A FEB elnöke az NB I 12. fordulójában lejátszott ZTE–Bp. Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért, a ZTE esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása miatt, a Honvéd esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás miatt.”
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!