Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó ellen az Arsenal! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 14. fordulójának vasárnapi játéknapját az Arsenal és a Nottingham Forest összecsapása nyitotta.

(Photo by Justin Setterfield/Getty Images)

Egy nagy bravúr után érkezett az Emiratesbe az újonc Nottingham Forest gárdája, amely legutóbb 1:0-ra legyőzte a Liverpool csapatát. Ezen a mérkőzésen viszont már 5 perc után eldőlt, hogy nem fognak kapott gól nélkül zárni, ekkor ugyanis Saka beadására Martinelli érkezett középen és fejjel továbbította a labdát a hálóba, 1-0! Nem sokkal később nagyon közel jártak az „Ágyúsok” ahhoz, hogy megduplázzák az előnyüket, de Jesus lövése kevéssel elkerülte Henderson kapuját. A 20. minutumban újabb veszélyes lehetőséget dolgoztak ki a hazaiak, a befejezés ismét Martinellire jött ki, ám ezúttal a lövését Renan Lodi ki tudta rúgni a gólvonal elől. A félidő második felében viszont jelentősen visszaesett az Arsenal támadósorának hatékonysága, ami egyrészt Saka kiválásának tudható be, másrészt a Nottingham védelme is jelentősen feljavult, így 1:0-s eredménnyel vonulhattak a felek a szünetre.

A második játékrész elején az Arsenal ismét feljebb tekert a fordulatszámon és ez újból egy gyors góllal párosult. A 49. percben Xhaka átadásából Nelson került ziccerbe, ám az első lövését még Henderson védeni tudta, viszont a kipattanót már a hálóba vágta a Saka helyére beálló szélső, 2-0! Mindössze pár perc telt el, amikor a harmadik gólját is meglőtte az Arsenal! Egy formás támadás végén Jesus centerezéséből ismét Nelson volt eredményes, 3-0! Az „Ágyúsok” viszont itt nem álltak le, és még tovább növelték a különbséget! Az 58. percben Nelson visszagurításából Partey lőtt védhetetlen bombát a kapuba, 4-0! Alig telt el egy perc és már az 5. gólt is meglőhették volna a hazaiak, de Gabriel Jesus ziccerét hárítani tudta Henderson. A 78. percben viszont már 5 gól volt a különbség a két csapat között! Egy újabb formás akció végén Ödegaard tört be a tizenhatoson belülre, majd védhetetlenül felvarrta a felső sarokba a labdát, 5-0! A véghajrában már nem történt újabb jelentős esemény, de az Arsenal így is egy kiütéses győzelmet aratott, aminek köszönhetően visszaálltak a tabella élére!

Arsenal – Nottingham Forest 5-0 (1-0)
Helyszín:
Emirates Stadion Vezette: S. Hooper
Gólszerzők:
Martinelli (5.), Nelson (49., 52.), Partey (57.), Ödegaard (78.) ill.-
Sárga lapok: -ill. Gibbs-White (44.)
Kiállítás: -ill.-

Arsenal: Ramsdale – Tomiyasu (Vieira 63.), Gabriel, Saliba (Tierney 76.), White – Xhaka (Nketiah 76.), Partey, Ödegaard – Martinelli (Cedric 63.), Jesus, Saka (Nelson 27.) Vezetőedző: Mikel Arteta

Nottingham Forest: Henderson – Aurier, Cook, McKenna, Lodi (Williams 64.) – Yates, Freuler, Kouyaté (O’Brien 81.) – Gibbs-White (Johnson 56.), Awoniyi (Worrall 64.), Lingard (Dennis 56.) Vezetőedző: Steven Cooper

A mérkőzés összefoglalója:

A 14. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Leicester City – Manchester City 0-1
Bournemouth – Tottenham 2-3
Brentford – Wolverhampton 1-1
Brighton – Chelsea 4-1
Crystal Palace – Southampton 1-0
Newcastle United – Aston Villa 4-0
Fulham – Everton 0-0
Liverpool – Leeds United 1-2

Vasárnap:
Arsenal – Nottingham Forest 5-0
17:15 Manchester United – West Ham United (Tv: Spíler 1)

 A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore