Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Ferencváros a Puskás Arénában játszaná tavaszi El-mérkőzéseit

A Ferencváros elnöke a minap egy hosszabb interjúban többek közt a klub közeljövőbeli terveiről tett említést…

 

A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a Hír TV-nek adott interjújában megerősítette, valóban szeretnék a Puskás Arénába vinni az Európa Liga-nyolcaddöntős mérkőzést, és a sorozat hátralévő hazai mérkőzéseit:

“Még nem született döntés, de a Puskás felé tartunk. A bérleti díjról kell egy jó megállapodást kötni, és talán le tudjuk ott játszani az elmúlt évtizedek legfontosabb meccsét vagy meccseit, én reménykedem, hogy nem csak egy meccset játszunk ott.”

Mint ismeretes, a Fradi megnyerte a csoportját, így tavasszal is szerepelhet a nemzetközi porondon, ráadásul automatikusan bejutott a nyolcaddöntőbe, így a következő körben a 16 közé jutásért nem is kell pályára lépnie. A nagyobb nézőszám érdekében a párharc hazai mérkőzését a Groupama Aréna helyett a Puskás Arénába vinné a klub, melyet most az elnök is megerősített. Ezzel együtt Kubatovnak komoly céljai vannak az Európa-liga rájátszásában:

“Három párharcra vagyunk a döntőtől és úgy ülök itt, hogy kaphatunk bárkit, akár tovább is juthatunk, én a döntőbe vágyom. Lehet, hogy nevetni fognak, mint ahogy nevettek, amikor azt mondtuk, hogy mi csoportkörbe akarunk jutni, de azt szeretném, hogy a Ferencváros Európa egyik meghatározó csapata legyen.”

Emellett Kubatov arról is beszélt, bár nagyra tartja Szalai Ádámot, nem hiszi, hogy rá lenne szüksége a csapatának.