Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: eldőlt Gazdag Dániel jövője! – Hivatalos

Az amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Union gárdája hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított magyar válogatott középpályásával, Gazdag Dániellel.

(Photo by Omar Vega/Getty Images)

Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, miszerint közel a megegyezés a Philadelphia Union vezetősége és Gazdag Dániel között a játékos szerződésének meghosszabbításáról. A klub ugyanis nemrég hivatalos közleményben bejelentette, hogy a felek megállapodtak egymással, és ez alapján Gazdag 2025-ig szóló hosszabbítást írt alá a csapattal, a kontraktus pedig tartalmaz egy plusz egy évről szóló hosszabbítási opciót is. A 18-szoros magyar válogatott futballista a hosszabbításon felül megkapja a 10-es mezszámot is, valamint a hírek szerint a keret egyik legjobban fizetett játékosává lépett elő.

A 26 éves középpályás alaposan megdolgozott az új kontraktusért, hiszen az előző szezonban csapata egyik legkiemelkedőbb játékosa volt. Az alapszakaszban 22 gólt és 10 gólpasszt termelt, majd ezt követően a rájátszásban is remekelt, többek között ennek is köszönhetően a Philadelphia egészen a döntőig menetelt, ahol végül szétlövésben maradtak alul a Los Angeles FC-vel szemben. Gazdag a gólkirályi címről mindössze egyetlen góllal maradt le, teljesítményével pedig bekerült az MLS-ben az évad álomcsapatába is, és az MVP díj egyik fő várományosa is volt, de végül nem került be az öt finalista közé.