Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II-es csapathoz került az utánpótlás válogatott támadója – HIVATALOS

Miután a MOL Fehérvár visszaküldte őt a kölcsönből, az FC DAC 1904 a vele szoros együttműködésben álló magyar másodosztályú csapathoz irányította a fiatal támadót…

 

Az évad második felére az ETO FC Győr vette kölcsön a szlovák bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő felvidéki FC DAC 1904 tehetséges csatárát, Szendrei Ákost.

A 19 esztendős Szendrei Pakson kezdett el futballozni, ahol az NB I-ben is bemutatkozott már. 2021-ben igazolt Dunaszerdahelyre a DAC-ba, ám az előző szezont kölcsönben a MOL Fehérvár FC-nél töltötte. Az utánpótlás-válogatottakat megjárt játékos nagy reményekkel érkezik a télen az ETO-ba, ahol az első pillanattól kezdve erőssége akar lenni a csapatnak.

Véget ért a kölcsönjátékom Fehérváron, ami után a DAC visszahívott. Egyből jött a lehetőség Győrben, ahol a cél az lesz, hogy a lehető legtöbb mérkőzésen játsszak, amiken sok góllal tudom segíteni a csapatot a következő fél évben. Örülök neki, hogy csatlakozhatok az ETO-hoz, szeretem a város, emellett a klub is komoly történelemmel rendelkezik, ami egyértelműen szimpatikus volt. Ismerem a társak nagy részét, így a beilleszkedéssel sem lehetnek problémák. Sokkal jobb eredményeket szeretnénk elérni a tavaszi szezonban, mint az első félévben, hiszen nem itt van a helyünk a tabellán, ahol jelenleg állunk” – mondta új klubja hivatalos honlapjának.