Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A cseheket fogadja a magyar válogatott szeptemberben

Az MLSZ hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a magyar válogatott az idei második Eb-selejtezős szabadnapján, szeptemberben Csehországot látja vendégül a Puskás Arénában…

Az MLSZ bejelentése értelmében a magyar válogatott azok után, hogy a márciusi Eb-selejtezős szabadnapján Észtországgal játszik, szeptember 10-én vasárnap este 18 órától Csehországot fogadja a Puskás Arénában.

A cseh válogatott jelenleg két hellyel mögöttünk, a 38. helyen áll a világranglistán, vagyis nagyjából hasonló játékerőt képvisel, mint a magyar csapat. Ők is a Nemzetek Ligája A-ligájában szerepeltek tavaly, de a csoportjuk (Spanyolország, Portugália, Svájc, Csehország) utolsó helyén végeztek, így visszaestek a B-ligába. Ugyanakkor több játékosuk is európai topbajnokságokban játszik.

A tavalyi világbajnokságra ugyan nem jutott ki a cseh válogatott, azonban a pótselejtezőkig még eljutott, ott hosszabbításban szenvedett 1-0-s vereséget Svédországtól. A vb-selejtezőkön egyébként márciusi ellenfelünkkel, Észtországgal egy csoportban szerepeltek a csehek, idegenben 6-2-re, hazai pályán pedig 2-0-ra nyertek.

“Egy olyan csapattal fogunk játszani, amely kifejezetten erős, még akkor is, ha a legutóbbi mérkőzései a Nemzetek Ligájában és a vb-selejtezőkön nem úgy sikerültek, ahogy azt minden bizonnyal szerették volna. A cseh válogatott szervezett futballt játszik, nagyon jó játékosokból áll, akiknek nagy része kifejezetten erős bajnokságokban edződik. Az idei célunk, hogy az Eb-selejtezőkről kijussunk a kontinenstornára, azonban felettébb nehéz dolgunk lesz, és a selejtezősorozat hajrája előtt fontos szerepe lesz a csehek elleni mérkőzésnek, amelyen ugyanolyan keményen kell majd harcolnunk a győzelemért, mint a selejtezőkön. Szeptemberig sok idő van még, így lehetőségünk lesz alaposan kielemezni a cseh válogatott játékát, és persze a saját játékunkat is fejleszteni szeretnénk addig” – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi az mlsz.hu-nak.

A magyar és a cseh válogatott legutóbb 2013 augusztusában találkozott egymással és 1-1-re végeztek Budapesten.