Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Maradt a Serie A-ban a Hellas Verona tehetsége – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) gyengélkedő Hellas Verona eladta a csapat egyik legértékesebb játékosát, aki azonban a külföldi kérők ellenére maradt Olaszországban…

A Torino együttese a hétfői napon erősítette meg, hogy vételi opcióval kölcsönvette a Hellas Veronától a tehetséges szerb középpályás, Ivan Ilics játékjogát.

A 21 éves védekező középpályás a Real Nis és a Crvena zvezda akadémiáján nevelkedett, majd 2017-től 2020-ig a Manchester City alkalmazásában állt, miközben kölcsönben a szerb Zemun és a holland NAC Breda foglalkoztatta. Ilics 2020 nyarán került a veronaiakhoz, ahol az első idényében 29, a másodikban 32 bajnokin foglalkoztatták, míg az aktuális szezonban 11 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Összességében mostanáig 76 tétmérkőzésen szerepelt a Scaligeri színeiben, közben öt találat és hat előkészítés fűződött a nevéhez.

Ilics a korosztályos válogatottakban való állandó szerepvállalásai után 2021-ben debütált a szerb felnőtt nemzeti csapatban, azóta hétszer lépett pályára.

Megszerzése iránt korábban többek közt az Olympique Marseille és a Brighton & Hove Albion is érdeklődött, de továbbra is a Serie A-ban szeretett volna fejlődni.