Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bayern mellőzött középpályása érkezhet a Manchester Unitedhez! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese szeretné kölcsönvenni a Bayern München középpályását, Marcel Sabitzert.

(Photo by Adam Pretty/Getty Images)

A legfrissebb sajtóhírek szerint a Manchester United gárdája az átigazolási piac zárása előtt szeretne erősíteni a középpályáján. Erre Erik ten Hagnak azért lenne szüksége, mert nemrég érkezett az orvosi diagnózis Christian Eriksen állapotáról, aki legalább 3 hónapig nem áll a holland tréner rendelkezésére. A beszámolók alapján a “Vörös Ördögök” az idény végéig szeretnének kölcsönvenni egy középpályást, erre a célra pedig a Bayern München játékosát, Marcel Sabitzert szemelték ki. Az osztrák játékos az elmúlt másfél szezonban nem tudta beverekedni magát a bajor csapat meghatározó tagjai közé, és csak epizódszereplőként szokott vele Julian Nagelsmann számolni. A hírek szerint a Bayern és Sabitzer is nyitott a manchesteri kalandra, és a középpályás a mai napon nem is edzett a társaival, ami könnyen azt sugallhatja, hogy még a piac zárása előtt a felek meg tudják kötni az üzletet.

Marcel Sabitzer a Bayern színeiben eddig 54 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2-2 gólt és gólpasszt jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 20 millió euróra taksálja a transfermarkt.