Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újpest: “Szerencsétlen gól döntött”

A Kisvárda 2-1-re legyőzte az Újpestet a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 20. fordulójának péntek esti nyitómeccsén…

 

Az Újpest vezetőedzője, Milos Kruscsics megvédte csapatát a Kisvárda elleni vereség után:

“Apró dolgok döntöttek, elsősorban a második gólra gondolok. Szerencsétlen helyzet volt, mert kontratámadást vezetett az ellenfél, de a kapusunk kitűnően mentett, messze kifutva a kapujából. Sajnos éppen az ellenfélhez pattant a labda, aki beemelte a hálónkba. Egyébként kemény volt a talaj, meg felázott is, és ez megnehezítette a helyzetünket. Pedig jól kezdtünk, csak sajnos szögleteket ajándékoztunk az ellenfélnek, és az egyik után kaptunk egy gólt. A második félidőt két csatárral kezdtük, gyorsan egyenlítettünk is, de utána a Kisvárda mélyen visszaállt védekezni, és a már említett szerencsés góllal újra vezetést szerzett. Sok energiát emésztett fel az előző néhány mérkőzés, most regenerálódunk, és készülünk a Kecskemét elleni következő mérkőzésre.”

A lila-fehérek ezzel a kilencedik helyen négy pont előnyben vannak a kieső helyekhez képest, de a közvetlen riválisok még nem léptek pályára a bajnokság hétvégi fordulójában.