Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az Atalantát legyőzve tör előre a tabellán az AC Milan – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 24. fordulójában az AC Milan az Atalantát fogadta. Az elejétől kezdve jobban és veszélyesebben játszott a milánói gárda, majd jött a kapus fejéről a hálóba pattanó öngól és egy hajrában szerzett találat, amivel simán nyert a hazai csapat. 

(Photo by Emilio Andreoli/Getty Images)

Már az első félidőben hatalmas fölényben játszott az AC Milan, és szinte levegőhöz se hagyta jutni az Atalantát, ami így támadni is alig tudott. Több kapura lövési kísérlete is volt a milánóiaknak, de jól védekeztek a vendégek. Aztán a 26. percben  mégis megszerezte a vezetést az AC Milan, egy szerencsétlen öngóllal: Theo Hernandez bombázott a kapu jobb oldala felé hatalmas erővel, nagyjából 20 méterről, ám a labda a kapufáról épp Musso fejére pattant, onnan pedig a hálóba. A 33. percben Leao változtatta meg kis híján a meccs állását, amikor a tizenhatosról leadott lövése a keresztlécről pattant kifelé. A portugál még próbálkozott, de továbbra se járt sikerrel, és végül újabb gól már nem esett az első játékrészben.

A második félidőben már többet birtokolta a labdát az Atalanta, helyzetek viszont csak az AC Milannál voltak inkább. A 61. percben Brahim Diaz lövését blokkolta egy védő, majd pár perccel később Messias lövése pattant le egy másik ellenfélről. A 71. percben volt viszont a legnagyobb lehetősége a hazaiaknak, ami szintén Messias nevéhez fűződött, azonban hiába volt jó helyzetben, magasan a kapu fölé lőtte a labdát. A 74. percben még Ibrahimovicit is becserélte Pioli, hátha segíthet a támadásokban. A 87. percben végül megtört a jég, és kétgólosra növelte előnyét a Milan: Leao látta meg jól, hogy Messias van üresen, ő pedig a kapus fölött a hálóba emelte a labdát. Az Atalanta a találatot követően sem tudott kellően veszélyeztetni, így ez maradt a végeredmény is.

AC Milan – Atalanta 2-0 (1-0)
Helyszín: San Siro (Milánó) Vezette: Maurizio Mariani
Gólszerzők: Musso (26. – öngól), Messias (87.) ill. –
Sárga lap: Leao (28.), Thiaw (65.), Krunic (90.) ill. Toloi (28.), Gasperini (58.)
Kiállítás: – ill. –

AC Milan: Maignan, Thiaw, Tomori, Kalulu, Theo Hernandez, Tonali, Krunic, Messias (Saelemaekers, 89.), Leao (Rebic, 88.), Brahim Diaz (De Ketelaere, 74.), Giroud (Ibrahimovic, 74.). Vezetőedző: Stefano Pioli

Atalanta: Musso, Toloi, Djimsiti, Scalvini (Palomino, 84.), Zappacosta (Ruggeri, 84.), de Roon, Koopmeiners (Vorlicky, 84.), Maehle, Ederson (Boga, 63.), Hojlund, Lookman (Muriel, 69.). Vezetőedző: Gian Piero Gasperini

A 24. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Empoli – Napoli 0-2
Lecce – Sassoulo 0-1

Vasárnap: 
Bologna – Inter 1-0
Salernitana – Monza 3-0
Udinese – Spezia 2-2
AC Milan – Atalanta 2-0

Hétfő:
18:30 Verona – Fiorentina (Tv: Sport 1)
20:45 Lazio – Sampdoria (Tv: Sport 2)

Kedd:
18:30 Cremonese – AS Roma (Tv: Sport 2)
20:45 Juventus – Torino (Tv: Sport 2)

A bajnokság aktuális állása: