Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: újabb kulcsember sérült meg az El Clásico előtt

A spanyol Király-kupa elődöntőjét megelőzően újabb érvágás érte a több kulcsjátékosát nélkülző FC Barcelonát…

(Photo by Gongora/NurPhoto via Getty Images)

A Barcelona hivatalos csatornáján erősítette meg, hogy Robert Lewandowski combizom-sérülés miatt határozatlan időre harcképtelenné vált.

A rutinos lengyel támadó ugyan végig játszotta az Almería elleni vesztes mérkőzést, a találkozó után fájdalmakra panaszkodott, és a katalán sajtó szerint legalább két hétig nem lesz bevethető. A klub nem adott tájékoztatást a kihagyásának hosszáról. Lewandowski a nyári leigazolása óta 31 mérkőzésen 25 gólt szerzett a Blaugrana színeiben, ebből a spanyol bajnokságban 20 meccsen 15 alkalommal volt eredményes.

A gólerős támadó elvesztése már csak azért is érzékeny érvágás, mert Pedri és Ousmane Dembélé ugyancsak sérülésekkel bajlódik, így kettőjük mellett vélhetően Lewandowski sem lesz bevethető a közelgő El Clásicón.

A Barcelona és a Real Madrid egymás ellen vívja a spanyol Király-kupa elődöntőjét. Az oda-visszavágós párharc első mérkőzését csütörtök este a Bernabéuban rendezik, a visszavágóra a tervek szerint április 5-én kerül sor a Camp Nouban.