Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Három játékost kitettek a Vasas keretéből – sajtóhír

Hazai sajtóbeszámolók szerint az NB I-es sereghajtó három játékosát kitette a keretéből…

 

A Sportal információi szerint a csapat gyenge szereplése miatt a Vasas száműzte az első csapat keretéből Feczesin Róbertet, Márkvárt Dávidot és Radó Andrást, akik a továbbiakban nem látogathatják a csapat edzéseit.

A szezon eddig eltelt szakaszában az érintettek közül Feczesin mindössze 105 percet játszott, ezalatt egyszer volt eredményes, Radó szintén egy gólt szerzett 18 pályára lépés alatt, míg Márkvárt 14 találkozón jutott szerephez.

A Vasas 22 forduló alatt szerzett 19 pontjával sereghajtó az NB I-ben, a bajnokság két harmadánál járva öt ponttal van lemaradva az utolsó bennmaradást érő helyezéstől.

Ugyanakkor a fenti értesülésekről az angyalföldiek egyelőre nem tettek közzé bejelentést.