Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Benzema góljával hazai pályán is legyőzte a Real Madrid a Liverpoolt! – videóval

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek utolsó játéknapjához érkeztünk, ahol a Liverpool megpróbálkozott a lehetetlennel, és a Real Madrid otthonában próbálták meg kiharcolni a továbbjutást 3 gólos hátrányból.

(Photo by Denis Doyle/Getty Images)

A háromgólos hátrány tudatában igen támadó felfogású csapatot küldött ki a Bernabéu gyepére Jürgen Klopp. A mérkőzés az első perctől kezdve igen lüktető iramot produkált, mindkét kapu előtt bőven alakultak ki helyzetek. Az első nagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor Nunez 10 méterről ereszthetett meg egy lövést, de Courtois lábbal hárítani tudott. A következő percekben a Real többször is nagyon közel járt hozzá, hogy megszerezze a vezetést: a 14. minutumban Rüdiger fejelte a labdát a hosszú oldalra, ahol Vinícius érkezett, de a brazil egy méterről Alissonba lőtte a játékszert. Nem sokkal később szintén Alisson bravúrjára volt szükség, aki Camavinga 20 méterről leadott megpattanó lövését újheggyel a felsőlécre tudta tolni. Mindössze két perc telt el, amikor Modric is egy távoli bombával próbálkozott, az ő lövése viszont centikkel elszállt a kapu felett. A 33. percben ismét Darwin Nunez veszélyeztetett liverpooli részről, ám a támadó szép tekerését Courtois szögletre tolta. A 36. percben ismét a belga hálóőr védésére volt szükség, aki ezúttal Gakpo életerős kísérletét hárította. A sok helyzet ellenére viszont nem született gól a szünetig, így a Real még közelebb érezhette magát a továbbjutáshoz.

A második játékrészben sem változott igazán a játék képe, mindkét csapat aktívan támadott, de igazán nagy lehetőségeket már csak a hazaiak dolgoztak ki. Az első komoly helyzet ezúttal a Real előtt alakult ki, amikor Valverde vihette ziccerben Alissonra a labdát, de a brazil kapus lábbal védte a lövést, majd Benzema ismétlését is fogni tudta. A 63. minutumban ismét Valverde veszélyeztetett, aki kiválóan érkezett Modric beadására, a fejese viszont kevéssel elszállt a kapu felett. A 69. percben Benzema járt közel ahhoz, hogy megszerezze csapata számára a vezetést, de az ötös sarkáról leadott lövése a kapu felett haagyta el a játékteret. Az aranylabdás támadó a 78. percben viszont már megszerezte a vezetést a Real Madrid számára, miután Vinicius középre tett labdáját már csak az üres kapuba kellett passzolnia Benzemának, 1-0! A gólt követően már egyik csapat sem akart semmit a találkozótól, így az utolsó perceket már lepörgették a felek. A Real így hazai pályán is legyőzte a Liverpoolt, és 6:2-es összesítéssel jutott be a legjobb 8 közé.

Real Madrid – Liverpool 1-0 (0-0) Össz.: 6-2
Helyszín: S
antiago Bernabéu Stadion Vezette: Felix Zwayer
Gólszerző:
Benzema (78.) ill.-
Sárga lapok: ill. Tsimikas (90+4.)
Kiállítás: ill.-

Real Madrid: Courtois – Carvajal (Vázquez 86.), Militao, Rüdiger, Nacho – Kroos (Tchouameni 84.), Camavinga, Modric (Ceballos 82.) – Valverde, Benzema (Rodrygo 82.), Vinícius (Asensio 84.) Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, van Dijk, Robertson (Tsimikas 90+1.) – Fabinho, Milner (Oxlade-Chamberlain 73.) – Jota (Elliott 57.), Gakpo (Carvalho 90+1.), Salah – Nunez (Firmino 57.) Vezetőedző: Jürgen Klopp 

A mérkőzés összefoglalója:

A nyolcaddöntők eredményei:

03.07. Kedd:
Chelsea – Borussia Dortmund 2-0 Össz.: (2-1)
Benfica – Club Brugge 5-1 (7-1)

03.08. Szerda:
Bayern München – PSG 2-0 (3-0)
Tottenham – AC Milan 0-0 (0-1)

Kedd:
Porto – Inter 0-0 (0-1)
Manchester City – RB Leipzig 7-0 (8-1)

Szerda:
Real Madrid – Liverpool 1-0 (6-2)
Napoli – Eintracht Frankfurt 3-0 (5-0)