Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kinevezték a MOL Fehérvár új vezetőedzőjét – HIVATALOS

A MOL Fehérvár kedden menesztette edzőit, szerdán pedig kijelölte új vezetőedzőjét…

 

A MOL Fehérvár szerda délután számolt be róla, hogy a továbbiakban Bartosz Grzelak lesz a csapat vezetőedzője, akivel  2025. június 30-ig szóló megállapodást kötöttek.

A lengyel származású 44 éves szakember Svédországban nőtt fel, 2012-től öt éven keresztül a svéd alacsonyabb osztályú Frej edzője volt, majd 2018-ban a svéd U21-es válogatott másodedzője lett. Grzelak 2020-ban az AIK Solna trénere lett, mellyel az első idényében a kilencedik helyen végzett, a következő szezonban csak rosszabb gólkülönbségükkel lettek ezüstérmesek a Svédországban, majd a 2022-es idény közben menesztették.

Kétségtelenül nehéz helyzetben van most a csapat, ezzel együtt is izgatottan és büszkén várom azt, hogy elkezdhessem a munkát a Vidinél. Nincs itt az ideje annak, hogy a hosszútávú terveinkről beszéljünk, a jelenben kell élnünk és dolgoznunk – a feladat mindenki előtt ismert. 2020-ban az AIK-nél kicsit hasonló szituációban vettem át az irányítást, az a tapasztalatom, hogy ilyenkor az a legfontosabb, hogy az egész klubnak, minden játékosnak, stábtagnak és munkatársnak egy irányba kell húznia és közösen kell mindent megtennünk azért, hogy elérjük a célunkat. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a szezon előtt mindenkinek nagyobb elvárásai voltak a csapat szereplésével kapcsolatban, de ezt most már félre kell tenni, mindent elkövetek majd azért, hogy eredményesebben szerepeljen a Vidi és a közben a játékosok is fejlődjenek egyénileg!” – mondta a szerződés aláírása után az új vezetőedző.

“Fontos szempont volt a választásnál, hogy olyan edzőről beszélünk Bartosz személyében, akinek nem ismeretlen ez a helyzet, ugyanis az AIK-nál hasonló szituációban vette át, majd ezüstéremig és nemzetközi kupaszereplésig vezette a csapatot. Az első pillanattól éreztük rajta a nyitottságot és motivációt a feladat iránt. Már amikor először leültünk vele beszélgetni, látszott, hogy utánanézett a csapatnak, tisztában volt a játékosainkkal. Több lehetőség közül választotta a Vidit, nagyon szimpatikus volt, hogy éreztem rajta, hogy itt akar dolgozni. Meggyőzött minket, bízunk benne, hogy egy olyan új impulzust ad a csapatnak, aminek köszönhetően az utolsó tíz mérkőzésre a csapat elindul felfelé” – tette hozzá Juhász Roland sportigazgató.

A tervek szerint egy asszisztensedző még a héten csatlakozik majd a fehérvári csapat szakmai stábjához.

A Fehérvár legutóbbi vereségével csak kieső helyen áll az NB I-ben, a következő fordulóban éppen az utolsó bennmaradó helyet elfoglaló Budapest Honvéd ellen léphet pályára.