Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: edzőváltást jelentett be az ETO FC Győr – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő ETO FC Győr a keddi napon edzőcseréről számolt be…

 

Az ETO FC Győr bejelentette, hogy a továbbiakban Tímár Krisztián helyett az eddig a harmadosztályú ETO Akadémiát irányító Antonio Munoz veszi át az első csapat vezetőedzői posztját.

” téli szünetben többször is megbeszéltük, hogy mit akarunk másképp látni, hol szeretnénk fejlődni. A tavaszi szezon 8 fordulója után és a válogatott szünet előtt az új sportigazgatóval közösen értékeltük a stáb és a csapat teljesítményét. Megállapítottuk, hogy a korábbi problémák továbbra is jelen vannak, sőt, még rosszabbodtak is, különösen a saját stadionunkban nyújtott teljesítményt illetően. Az idei szezon hazai mérlege elfogadhatatlan egy olyan klubtól, mint az ETO, amelynek rangja és ambíciói vannak” – mondta Jan Van Daele ügyvezető.

Tíz fordulóval a bajnokság vége előtt új impulzusokra van szükség, hogy a klub DNS-ének megfelelően fejlődjön a játék és a csapat. Ezért döntöttünk úgy, hogy Antonio Munozt nevezzük ki az együttes vezetőedzőjének, hiszen úgy véljük, kellőképp ismeri a klubot és az ETO iránti szenvedélye, a szakértelmével kombinálva megfelelő a csapathoz, és ahhoz az ambícióhoz, hogy a közeljövőben versenyképes gárdát építsünk. Segítségére lesz az ETO korábbi bajnok labdarúgója, Lipták Zoltán, aki nagyon jól ismeri a csapatot és a klubot” – tette hozzá.

Tímár tavaly júliusban érkezett az ETO FC Győrhöz, ahol Klausz Lászlót váltotta. Mostanáig 28 bajnoki mérkőzésen vezette a csapatot, amelyeken 10 győzelem mellett kilenc vereség és kilenc döntetlen a mérlege, emellett a Magyar Kupában három találkozón két győzelmet aratott és egy vereséget szenvedett a csapat.

Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy egy ilyen nagy klub vezetőedzője lehettem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mi voltunk a legfiatalabb csapat az NB II-ben, azt gondolom, ez a magyar futball érdekeit is szolgálta. Köszönöm a játékosok hozzáállását, biztos vagyok benne, hogy több fiatal játékosról hallunk még. Sok sikert kívánok az ETO-nak a jövőben!” – búcsúzott Tímár.

Az ETO FC Győr jelenleg a 20 csapatos NB II-es mezőny nyolcadik helyén tanyázik.