Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az NB I meglepetéscsapata számára már Európa a cél

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) aktuális kiírásában várakozáson felül teljesítő újonc Kecskemét már közel áll ahhoz, hogy kijusson a nemzetközi porondra…

 

A Kecskeméti TE vezetőedzője, Szabó István a Nemzeti Sportnak adott interjújában megerősítette a csapat új célját:

“Hónapokkal korábban azt mondtam, ha összeszedünk negyven pontot, kijelenthetjük, hogy szinte biztosan benn maradtunk az élvonalban – a Debrecenben aratott győzelem után azonban már negyvenkét pont áll a nevünk mellett. Tartom, amit a Loki elleni meccs után mondtam: új célunk a négyben végezni. A Fradi nyolc ponttal vezet, más kávéház. Annak kell örülnünk, hogy a rendre stresszes áprilisi, májusi időszak számunkra nyugodtabb lesz.

Életünk lehetősége előtt állunk. De erről még felesleges beszélni, azt mondom, három-négy forduló múlva már tisztábban láthatunk – de álszerénynek sem akarok tűnni, óriási vágy dolgozik mindenkiben, hogy kijussunk Európába! Ettől függetlenül az öltözőben nem ez a napi téma, de a klubvezetők körében igen: az Európa-konferencialigában rengeteg kritériumnak kell megfelelni, így próbálnak elébe menni a feladatoknak.”

“A csapategység a kulcs, de kiemelkedő egyéni teljesítmények nélkül nem tartanánk ott, ahol. Folyamatosan fejlődik a csapatunk, a fiataljaink remekelnek, bontogatják a szárnyaikat. Szuhodovszki Soma hihetetlen ütemben fejlődik, de kis túlzással az egész csapatot felsorolhatnám” – jegyezte meg a KTE erősségével kapcsolatban.

A Kecskemét újonc létére 24 forduló alatt szerzett 42 pontjával második az NB I-es tabelláján a Ferencváros mögött, hat ponttal megelőzve a harmadik Puskás Akadémiát.