A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
A magyar női válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az április elején esedékes összetartáson résztvevő keretet…
Az MLSZ.hu tájékoztatása szerint április 3. és 11. között Gyirmóton edzőtáborozik a Margret Kratz által irányított magyar női válogatott, mely során kétszer is megmérkőzik Izrael együttesével.
Az első mérkőzést április 3-án, 17.30-tól játsszák a csapatok, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. A második felkészülési meccs április 11-én, 16.00-kor lesz.
A keretbe első alkalommal kapott meghívót Bokor Adrienn, a Puskás Akadémia 25 éves védője. A csapatban ezúttal hat ferencvárosi játékos szerepel, és újra meghívót kapott Szőcs Réka is, aki szülés után tér vissza a válogatottba.
“Jó lehetőség számunkra, hogy Izrael ellen készülünk most, áprilisban. Később, júliusra is tervezünk még két felkészülési találkozókat. Nem hiszem, hogy könnyű dolgunk lesz Izrael ellen, óvatosnak kell lennünk, ugyanakkor ez az edzőtábor jó lehetőséget biztosít a kísérletezésre. Továbbra is szeretnék minél több lánynak játéklehetőséget adni és kipróbálni a kerettagokat különböző posztokon. Megadom mindenkinek az esélyt és meglátjuk, hogy élnek vele a játékosok” – nyilatkozta a magyar válogatott német szövetségi kapitánya.
A válogatott keretébe a válogatottsági csúcstartó Vágó Fanny nem kapott meghívást, miután a szövetségi kapitány másként képzeli el a válogatott jövőjét.
Kapusok: Bíró Barbara (FTC-Telekom), Schildkraut Fruzsina (Haladás-Viktória FC), Szőcs Réka (Budaörs SC)
Hátvédek: Bokor Adrienn (Puskás Akadémia FC), Fördős Beatrix (FC Internazionale Milano), Kovács Laura (ETO FC Győr), Németh Hanna (SV Werden Bremen), Öreg Cintia (ETO FC Győr), Palakovics Laura (Puskás Akadémia FC), Turányi Lilla (FC Bayer 04 Leverkusen), Vida Boglárka (ETO FC Győr)
Középpályások: Czellér Dorottya (FTC-Telekom), Csányi Diána (FTC-Telekom), Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom), Nagy Virág (U.S. Sassuolo), Németh Loretta (ETO FC Győr), Papp Luca (FTC-Telekom), Süle Dóra (ETO FC Győr), Szabó Viktória (FTC-Telekom), Zeller Dóra (BK Häcken)
Támadók: Kaján Zsanett (AFC Fiorentina), Pápai Emőke (Grasshopper Club Zürich), Szakonyi Emese (Astra-Activtek HFC Üllő), Zágor Bernadett (MTK Budapest)
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…
Szörnyű balszerencse…
Már csupán a hivatalos bejelentésre vár(hat)unk…